Az angolok egy hétre jöttek, hét-eggyel mentek

2018.06.04. 09:55

1953-ban a káprázatos megnyitóünnepség után a Budapest Honvéd-Szpartak Moszkva labdarúgómeccsel avatták fel a dolgozó nép büszkeségét, a Népstadion névre keresztelt arénát. A találkozót 3-2-re a Honvéd nyerte, ezzel indult a stadion hat évtizedes története.

A hosszú évtizedek alatt a 2002-ben minden idők legjobb magyar futballistájáról Puskás Ferenc Stadionra keresztelt létesítmény hű otthona volt a magyar labdarúgó-válogatottnak. Alábbiakban a legemlékezetesebb mérkőzések emlékezete következik, a teljesség igénye nélkül.

„Egy hétre jöttek, hét-eggyel mentek”

Az első hivatalos válogatott mérkőzést a helsinki olimpiai bajnok Aranycsapat Svédország ellen vívta a Népstadionban 1953. november 25-én, 80 ezer néző előtt. A legendás formában lévő csapattól az eredmény csalódást keltő 2-2 volt, azonban az ezt követő Népstadion-béli találkozó mindenkit kárpótolt. A történet szerint az angolokat annyira sokkolta az „Évszázad mérkőzésén” elszenvedett 6-3, hogy még a londoni meccset követően megegyeztek egy budapesti visszavágóban. 1954. május 23-án Puskásék lehengerlően játszottak, és 7-1-es vereséggel küldték haza a „háromoroszlánosokat”.A klasszikus Aranycsapattól egy helyen eltérő (Budai II helyén Tóth József) összeállítású magyar válogatott góljait Puskás (2), Kocsis (2), Hidegkuti, Lantos és Tóth szerezte. Érdekes tény, hogy az angolok a fájó kudarc után átfogó futballreformba kezdtek, amely 13 éven belül világbajnoki címet eredményezett.

A 70-es, 80-as évek fordulóján olyan futballgeneráció kezdett kibontakozni, amely okkal formált jogot arra, hogy egy lapon emlegessék a letűnt nagy elődökkel. Mezey György csapata rövid ideig még a világranglistát is vezette, és Hollandia, valamint az akkor jóval komolyabb játékerőt képviselő Ausztria ellenében kvalifikálta magát az 1986-os mexikói világbajnokságra. Az önbizalomtól duzzadó csapat azon év tavaszán fogadta a brazilokat 70 ezer néző előtt a Népstadionban. Détári már az ötödik percben megszerezte a vezetést, majd következett Kovács Kálmán és Esterházy. 3-0-ra győzött a magyar válogatott.

Kiss László kapura törForrás: MTI/Petrovits László

1991-ből egy szomorú mérkőzésre tekint vissza a hazai futballemlékezet, 60.000 szurkoló előtt szenvedett vereséget a válogatott a Szovjetunió ellen. A korabeli sajtó a következőképpen rögzítette az eseményeket:
Az érdeklődés óriási volt. Ennyi néző már nagyon régen volt a Népstadionban. (1986-ban, amikor a brazil válogatott volt a vendégünk.) Mindenki „az év mérkőzésének” tekintette a találkozót. A szövetségi kapitány ugyan óvott a túlzott reményektől, de annyira ki voltunk éhezve a sikerekre, hogy minden apró öröm felfokozta a várakozásokat.

A pályán azután kiderült, mennyire igaza volt a kapitánynak. Nem mondhatni ugyan, hogy a válogatottunk rosszul játszott volna, hiszen akartak, küzdöttek, de ez kevés volt. A szovjet csapat nagy csatában ugyan, de mégiscsak magabiztosan szerezte meg a győzelmet.”

A magyar átok halála és a fény az alagút végén

1998-ban még fogott a románokon a „magyar átok”, azaz elmondhatták, hogy tovább folytatódik 1939 óta tartó nyeretlenségük a magyar válogatott ellen – ami éppen e meccs visszavágóján szakadt meg. Azóta Magyarország nyeretlen velük szemben. „Az eredmény önmagában még nem indokolja a beválogatást, bár kétségtelenül szép volt az 1–1 az ekkor remek játékerőt képviselő románok ellen, viszont maga a meccs az egyik legjobb színvonalú volt az elmúlt másfél évtized találkozói közül. Két, nyílt sisakkal győzelemre játszó csapat, kitűnő hangulat, rengeteg helyzet: egyszóval igen szórakoztató volt a találkozó” – emlékszik vissza egy szerencsés néző.

Ha csak egyetlen magyar válogatott mérkőzést emelhetnénk ki az 1986 óta eltelt időszakból, akkor tíz emberből kilenc alighanem az aktuális világbajok olaszok 3–1-es legyőzését említené 2007-ből. – véli egy magyar szurkoló – „Az, ahogy Dzsudzsák Balázs többször is hintába ültette Massimo Oddót, ahogy a tejfelesszájú Filkor Attila mesterien középre passzolt az első gólunk előtt, Juhász Roland hatalmas bombája vagy Gera Zoltán szerelése az aranylabdás Fabio Cannavaróval szemben örökre emlékezetes marad. Azon a forró hangulatú augusztusi estén 42 év után először megvertük Olaszországot. Másnap erről a meccsről kérdezett az újságárus, Priskinről áradozott a zöldséges néni, Cannavarón kacagott a 4-es villamos.

Juhász Roland gólörömeForrás: AFP/Ferenc Isza

A Gazzetta dello Sport a következőképpen számolt be az eseményről: „Érdemi tesztmérkőzés volt, hiszen a magyar válogatott hatékony és tetszetős futballjával megmutatta, hogy már felébredt évtizedes álmából. Zsinórban öt győzelem után megalázó vereséget szenvedett Olaszország, a meccs végén az eredményjelző a magyarok szempontjából tekintélyes 3-1-t mutatott. A magyarok már az első félidőben felülmúlták a squadra azzurrát a párharcokban, hátul remekül zártak össze, elöl pedig meglepően ügyes ellentámadásokra voltak képesek már az első játékrészben is (...) A magyar csapat a második félidőben végig jó ritmusban futballozott, a végén örömünnepbe torkollt a mérkőzés számukra. A meccs fordulópontja Filkor és Leandro beállása volt, ezután kezdődött a (magyar) tánc. A második gól után a magyarok vérszemet kaptak, s a teljesen indiszponált Cannavaro újabb nagy hibája után Feczesin mattolta a teljesen kiszolgáltatott Buffont. Tizenhét napja van Roberto Donadoninak, hogy életet leheljen fiaiba.”

Az eltelt évek sikerei és kudarcai ellenére még mindig szép számmal akadnak, akik hisznek a magyar futball jövőjében, és várják, hogy a történelem megismételje önmagát.
A stadionban a legtöbb nézőt egy Ausztria elleni válogatott mérkőzésen regisztrálták 1955. október 16-án. A magyarok által 6-1-re megnyert meccset 104 ezer drukker látta a helyszínen.

1955-ben Budapest adott otthont a férfi kosárlabdázók Európa-bajnokságának. Miután a magyar válogatott is az esélyesek közé tartozott, a szervezők úgy döntöttek, hogy a lehető legnagyobb közönség elé viszik a mérkőzéseket, így a magyarok valamennyi találkozóját a Népstadionban rendezték, amely nagyszerű helyszínnek bizonyult: Az akkori lapok harminc-negyvenezer nézőt írtak a sorsdöntő, szovjetek elleni meccsre, és a többire is kijöttek úgy tíz-tizenötezren. A jelenlegi díszpáholy előtt volt felállítva a hajópadlós pálya egy nem túl magas dobogón, így elsősorban a középső lelátóra helyezkedtek a drukkerek, mivel a kanyarokból nem lehetett sokat látni, de elvileg bárhová ülhettek” – idézi a sajtó az Európa-bajnokságot megnyerő csapat egyik játékosát, Greminger Jánost.

A stadion fennállása során nemcsak a válogatott mérkőzéseire telt meg, de bajnoki találkozókon is többször regisztráltak 80 ezer körüli nézőszámot. A kettős rangadók intézményét az 1960-as években vezették be, amikor két nagy érdeklődésre számot tartó meccset rendeztek egymás után. Kezdetben az volt az elképzelés, hogy két patinás fővárosi csapat meccse mellett egy vidéki gárda is szóhoz jusson a másik találkozón. A négy pesti óriás, a Honvéd, az FTC, az Újpest és a Vasas a '60-as években csak hatszor játszott ugyanazon a napon, 1973 őszétől azonban az MLSZ kötelezte a négyeket, hogy az egymás elleni rangadókat egy napon rendezzék. Az utolsó kettős rangadót 1987. május 2-án tartották 30 000 néző előtt.

2015. szeptember 30-án 19 órakor végleg bezárta kapuit elmúlt évtizedek sporttörténetének elvitathatatlan része, a Puskás Ferenc Stadion. Az 1953-ban átadott létesítményt teljesen átépítik, így utoljára léphettek pályára a szerencsés kevesek a magyar sportszentélyben. Az utolsó mérkőzésen máig vitatott, kié volt az utolsó gól.