Nacsa: Az Ukrajnában élő kisebbségek jogai nem csorbulhatnak

2018.10.15. 08:14

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője beszélt Heti Tv Pirkadat című műsorában az ukrajnai kisebbségek helyzetéről, Magyarország erőfeszítéseiről.

A politikus beszámolt arról, hogy nemrégiben érkezett meg az Európa Tanács szokásos őszi közgyűléséről, ahol a magyar képviselők az egyéb munkájuk mellett egy ügy mellett határozottan kiálltak, ez pedig az Ukrajnában élő nemzetiségi kisebbségek helyzete. A magyar delegáció tagjai arra tettek javaslatot, hogy az Európa Tanács bízzon meg valakit egy jelentés elkészítésével, amelynek feladata lenne, hogy az elmúlt években a kisebbségek által tapasztalt jogszűkítő állami magatartást hogyan lehetne feloldani.

Nacsa Lőrinc szerint eddig is voltak kisebb-nagyobb, tragédiával végződő atrocitások, de az is látszik, hogy Ukrajna a kisebbségellenes, így magyarellenes politikájában szintet lépett, már ezért is fontos, hogy az Európa Tanács foglalkozzon ezzel a kérdéssel. A magyar delegáció tagjai már össze is gyűjtötték a szükséges képviselői aláírásokat, amelyek több frakcióból és több országból érkeztek.

A képviselő hozzátette, a jelentés csak egy eszköz, Magyarországnak mindent meg kell tenni, az összes lehetséges eszközt fel kell használni, hogy az Ukrajnában élő kisebbségek jogai ne csorbulhassanak. Hogy ez milyen hatással lehet az ukránokra, azzal kapcsolatban annyit tett hozzá a politikus, hogy Ukrajna is tagja a tanácsnak, abban a munkát nagyon komolyan is veszik, jelen vannak, ezért is kellett, hogy a magyarok az Európa Tanácshoz forduljanak.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.