Korábban gyilkolhatott is a futónőre támadó férfi

2018.11.15. 13:56

Makai Viktória, a megtámadott többszörös bajnok futónő szerint a támadója azt mondta neki, hogy korábban már gyilkolt embert, valamint mindig hord magánál fegyvert. A férfi ügyvédje tagadja a nő állításait – írja a Bors.

A megtámadott Makai Viktória a blogján írja, hogy a 37 éves férfi arról beszélt neki, miközben próbálta megerőszakolni, hogy az apja 25 éves koráig bántalmazta őt, majd bocsánatot kért a nőtől mert tudja, hogy rossz lesz, és meg fogja bánni, amit tesz – írja a Bors.

Tudsz rajta változtatni, még nem tetted meg, amiért elkaptál. Szétverted mindkét szemem, hagyj itt, azt sem látom, hogy merre mész – próbálta meggyőzni a férfit Makai Viktória, de a támadó nem volt hajlandó elengedni, pedig a nő még pénzt is felajánlott neki.

A nő elmondása szerint a támadó az erőszak közben elmondta neki, hogy korábban a barátnőjét is megverte, amikor az megcsalta, és hogy szokott járni prostituálthoz, de nincs nemi betegsége. Makai Viktória ezek után

megkérdezte a férfitól, hogy ölt-e már embert, mire a férfi azt válaszolta, hogy igen.

A férfi azt is elmondta neki, hogy szokott magánál fegyvert hordani, és akkor is volt nála.

Mindeközben manuális és orális szexre kényszerített. Olykor az is elhangzott, hogy „kussoljak", és hogy „ne rángassam" – mármint a péniszét. Ebben az időszakban már nem ütött meg. Az arcom vérben volt, a testem, amivel szándéka volt, szinte sértetlen – írta a beszámolójában Makai Viktória.

A történtek a nő elmondása szerint azóta is hatással vannak a szexuális életére, és félni kezd, ha futóruhás férfit lát. A férjével önvédelmi küzdősportórára járnak.

A férfi ügyvédje a lapnak tagadta, hogy igazak lennének Makai Viktória állításai.

Védencemmel kapcsolatban zajlik a szakértői vizsgálat előkészítése, ahogy azt is megerősíthetem, hogy az ügyészség indítványozta, hogy három hónappal hosszabbítsák meg a letartóztatását. A történtekre nem emlékszik, de az az állítás biztos, hogy nem igaz, hogy korábban embert ölt. És az sem, hogy volt nála fegyver a bűncselekmény elkövetésekor – mondta Vidákovics Béla.

Ahogy korábban írtuk, Makai Viktória futónőt októberben futás közben egy férfi megpróbálta megerőszakolni, ami csak azért nem sikerült, mert a férfinak nem volt megfelelő erekciója. A kétgyerekes anyát a férje mentette meg, aki a nő után indult.

A rendőrök először a munkahelyén keresték a támadót. Az üzletvezető elmondta a rendőröknek, hogy a férfi felesége nemrég azt kérdezte tőle üzenetben, hogy mi történt a férjével, mert véresen ment haza egy céges rendezvényről. Ezek után a rendőrök a támadó házához mentek, ahol a férfi a kamrában, meztelenül próbált meg elbújni egy hűtő mögött. A ruháit ugyanis a támadás helyszínén hagyta. A férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van.