A Kutyabaráthelyek-nek a családapa azt nyilatkozta, hogy egy szálláskereső oldalon találták meg a siófoki apartmant, amelyet állatbarát helyként hirdettek. A család lefoglalta a szállást, ahova hétfőn meg is érkeztek. Magukkal vitték kétéves, kis testű kutyájukat is.
A helynek több tulajdonosa is van. Egyiküknek – nem annak, amelyiktől a szállást bérelte a család – nem tetszett, hogy kutya van az egyébként állatbarát apartmanban. Kedd reggel a család hallotta, hogy a férfi üvöltözik az udvaron a kutyájukkal. Azt kiabálta, hogy „takarodjon”, és fenyegetőzött az állat felrúgásával. Szerdán ez megismétlődött, ezért a gazda kiment, hogy beszéljen a tulajdonossal.
A férfi fenyegetőzve elmondta neki, hogy attól fél, megharapja őt a kétkilós kutya.
Olyan kedves kiskutya volt. Soha nem bántott senkit, nem csipkelődött, nem ugatta az embereket. Az idegenekkel tartózkodó és inkább félős volt. Így aztán tényleg nem zavart senkit.
– mondta el a családapa, aki a konfliktus után fogta a kutyát, és bevitte a házba. Később, amikor sétálni indultak volna, úgy döntött, hogy rendezi a vitát a tulajdonossal. Ölében a kiskutyával elindult a férfihez, aki azonban nem akart békülni.
Először csak fenyegetőzött, de akkor már a gazdának is azt mondta, hogy felrúgja.
Veszekedni kezdtek, majd a férfi felkapott egy vasrudat, és nekiesett a gazdának. Eltalálta az állatot is, ami valószínűleg azonnal elpusztult.
„Nem tettem semmilyen fenyegető lépést, nem adtam erre utaló jelet. A kutyusunk sem. Nem értjük, miért viselkedett így. Családtagként szerettük. Még csak kétéves volt” – tette hozzá megtörten a férfi.
A család feljelentést tett.
A Siófoki Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 58 éves helyi férfi ellen. Kollégáim az eljárás során vizsgálják az állatkínzás bűncselekmény körülményeit is, azonban tekintettel arra, hogy a nyomozás folyamatban van, egyelőre bővebb információval nem szolgálhatok
– mondta el a lapnak Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Orbán Zoltán rendőrőrnagy.