Ismerőse tüntethette el az eltűnt Pintér Gyula holttestét

Pintér Gyula
Pintér Gyula
Vágólapra másolva!
A Bors úgy tudja, hogy közreműködhetett Pintér Gyula holttestének eltűntetésében az az ismerőse, aki utoljára élve látta az eltűnt autószerelőt. A férfit május végén őrizetbe vették, aztán le is tartóztatták.
Vágólapra másolva!

A luxuskocsik javításával foglalkozó maglódi vállalkozó május 10-én tűnt el, azóta nem tudni, hogy pontosan mi lehet vele. Úgy tudni, hogy dolgozni indult el Szlovákiába, mivel munkásruha volt rajta. A kutyájával együtt ment el otthonról, és az állatot öt nappal később meg is találták Szlovákiában.

A férfi autóját, egy Hummert az eltűnés utáni napon valaki visszavitte és leparkolta Pintér Gyula háza elé.

A rendőrség eleinte eltűnésként kezelte az ügyet, aztán emberrablás miatt nyomoztak, most pedig úgy tudni, hogy már gyilkosság miatt.

Május végén vették őrizetbe azt a férfit, aki közvetlenül az autószerelő eltűnése előtt járt annak gyömrői műhelyében biciklivel. Miután a férfi elindult a műhelyből, Pintér Gyula beszállt az autójába a kutyával együtt, aztán elindult. Ezek jól látszódnak a biztonsági kamera felvételein.

Így valószínűleg a biciklis férfi, az autószerelő ismerőse láthatta utoljára őt, sőt, állítólag az eltűnése előtti éjszakán egy órán át beszélt a két férfi telefonon.

Pintér Gyula Forrás: Police.hu

Május 28-án az őrizetbe vett férfi tanyáját, a közeli erdőt és gyümölcsöst átvizsgálták a rendőrök, de akkor nem találtak emberi maradványokat. Egy, a férfihoz köthető helyen megtalálták Pintér Gyula vizslájának DNS-ét. A Bors úgy tudja, hogy azóta letartóztatták Pintér Gyula ismerősét, aki most egy Pest megyei büntetés-végrehajtási intézetben van, és szeptember végén döntenek arról, meghosszabbítják-e a letartóztatását.

A férfit – aki egyébként korábban egyedi azonosítójel meghamisítása és orgazdaság miatt három évet töltött börtönben – úgy tudni, azzal gyanúsítják, hogy közreműködött Pintér Gyula holttestének elrejtésében. Ezt azonban a rendőrség - a nyomozásra való tekintettel - nem erősítette meg a lapnak.

Pintér Gyula Forrás: Facebook

Az eltűnt autószerelőnek nincs gyereke, felesége, szülei pedig meghaltak már. Legközelebbi hozzátartozója a testvére és a keresztlányai. Nővére a Borsnak azt mondta, hogy nem képes elfogadni azt, hogy az öccse már nem él, és sosem adja fel a reményt.

- tette hozzá az asszony.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!