A magyar tárcavezető kiemelte: egyetértenek abban, hogy a nemzetközi politikai életet meg kell tisztítani a kettős mércétől, az olyan egyoldalú vélemények elharapózásától, amelyek figyelmen kívül hagyják a nemzeti sajátosságokat.
Nem helyes, ha nagy nemzetközi szervezetek felelőtlenül alkotnak ítéletet egyes országokról, ezért a kölcsönös tisztelet alkalmazása érdekében kell fellépni a nemzetközi kapcsolatokban is
- mondta Szijjártó Péter.
Szijjártó kifejtette, hogy az egész világ keresi az együttműködés lehetőségeit Délkelet-Ázsiával, amely gazdaságilag hasznos, sok kereskedelmi és befektetési lehetőséget kínáló régió. Amikor Magyarország a keleti nyitás stratégiáját elkezdte, az egyik legfontosabb cél az volt, hogy a magas technológiai színvonalon dolgozó távol-keleti cégek érdeklődését felkeltsék a magyarországi beruházási lehetőségek iránt, valamint segítsék a magyar termékek exportpiacra jutását a térségben. A magyar kőlgazdasági és külügyminiszter kitért arra is, hogy Indonézia jelentőségét 2019-2020-ban megnöveli, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja, így részt vesz a globális stratégiai és biztonsági döntések meghozatalában, ami ebben a sorsdöntő időszakban komoly felelősséget jelent.
Magyarország támogatta Indonézia jelölését a posztra, mert osztja az ázsiai ország elkötelezettségét a nemzetközi terrorizmus és a szélsőségek elleni küzdelemben
- mondta Szijjártó Péter, aki a gazdasági együttműködésről megjegyezet, hogy Indonéziával jelentős megállapodásokat kötöttek az elmúlt időben, alapvetően a vízgazdálkodás és az energiaellátás területén.
Az Eximbank 218 millió dolláros hitelt adott egy projekthez, amelynek keretében a GE részt vesz az indonéz energetikai rendszerek modernizálásában, továbbá egy kötöttsegély-hitelprogram keretében 36 millió dollárból magyar vízgazdálkodási cégek víztisztító műveket építenek Indonéziában.
Szijjártó hozzátette, hogy több magyar vállalat folytat tárgyalásokat részvételről elektronikai és informatikai fejlesztésekben, ehhez az Eximbank 460 millió dolláros hitelkeretet biztosít.
A külügyminiszter ugyanakkor elítélte a kereskedelmi vitákat, és azt mondta: Magyarország érdeke, hogy ezeket mielőbb rendezzék.
Szijjártó megjegyezte azt is, hogy
50-ről 100-ra emelik az indonéz hallgatóknak felajánlott ösztöndíjas helyek számát magyarországi tanulmányokhoz.
Retno Marsudi indonéz külügyminiszter a gazdasági kapcsolatok erősítésének fontosságát hangsúlyozta, és azt mondta, országa érdekelt a gazdasági együttműködés bővítésében Magyarországgal. A gazdasági kapcsolatépítés egyik prioritásának a vízgazdálkodást nevezte, és azt is közölte, hogy az indonéz cégek érdeklődnek a magyarországi befektetési lehetőségek iránt.Retno Marsudi indonéz külügyminiszter a gazdasági kapcsolatok erősítésének fontosságát hangsúlyozta, és azt mondta, országa érdekelt a gazdasági együttműködés bővítésében Magyarországgal.
Szijjártó Péter kérdésre azt is elmondta, világos választóvonal van Európában és Magyarországon a politikai pártok között, és ez a migrációhoz való hozzáállásban látható.
A magyar választópolgárok tudják, hogy a kormányzó pártok migrációellenesek, megvédik Magyarország határait, és fenn akarják tartani a jogunkat, hogy mi döntsük el, kit engedünk be az országba és kivel akarunk együtt élni
- nyilatkozta Szijjártó, aki hozzátette: ezzel szemben az ellenzéki pártok támogatják a migrációt.
A magyar külügyminiszter szerint a választópolgárok előtt világos választási lehetőség áll. Az elmúlt választásokon már elmondták, melyik álláspontot támogatják, és három héten belül lehetőségük nyílik, hogy ismét elmondják.
A miniszterek a sajtótájékoztató előtt egyetértési szándéknyilatkozatot írtak alá a szakképzési együttműködésről az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az indonéz oktatási és kulturális minisztérium között.