Kovács Zoltán: Az európai pártpolitikát meghatározza a hozzáállás a migrációhoz

Kovács Zoltán
Vágólapra másolva!
Az európai pártpolitikai erővonalakat új téma, a migrációhoz hozzáállás határozza meg – mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán.
Vágólapra másolva!

A politikus felvetette:

mi értelme európai parlamenti választásokról beszélni, ha az Európai Néppárt egy jelentős része gyakorlatilag balra tolódott, és szocialista, liberális felfogásokat hangoztat.

Aki migrációellenes, szinte kizárólag a nemzetek Európájában gondolkodik, szeretné megerősíteni az európai családokat, miközben a bevándorláspártiak olyan összeurópai, az Amerikai Egyesült Államok mintájára Európai Egyesült Államokat akaró nézetet hangoztatnak, amely teljesen idegen attól, amit az Európai Néppárt tagjai eredetileg vallottak – jegyezte meg Kovács Zoltán.

Kovács Zoltán államtitkár Fotó: Mudra László - Origo

Az államtitkár arról is beszélt, hogy ma Európában – főleg Nyugat-Európában – nem szokás a valóságról beszélni, ehelyett műszavakon, műkifejezéseken és vetített valóságon keresztül próbálják az embereknek érthetővé tenni, mit is kellene Európában cselekedni. Kiemelte:

ezzel szemben a közép-európai országok, köztük Magyarország talált egy pragmatikus hangot, a valóságról beszélnek, amelyet az európai emberek a saját bőrükön éreznek.

A politikus szerint ez a két világlátás csap össze, és véleménye szerint a nyugat-európai országoknak és az Európai Néppárt jelentős részének az a célja, hogy ez a nézőpontokban, álláspontokban megjelenő különbség ne markánsan jelenjen meg, hanem lehetőleg tűnjön el.

Az európai emberek elégedetlenek azzal, ahogy az Európai Unió működik, az elégedetlenség egyik fő oka pedig az, hogyan kezelte az Európai Bizottság, az európai intézményrendszer a migráció kérdését

– jelentette ki Kovács Zoltán.