Karóval törték be egy férfi koponyáját a Nyugati téren

2019.05.21. 11:46

Két társaság verkedett össze egymással a Nyugati téren két évvel ezelőtt. Az elszabadult indulatok közben egy férfi egy karóval támadt rá egy másikra, betörte a koponyáját. Az áldozat majdnem belehalt sérüléseibe. Mindkét vádlott vádalkut kötött, így már az ítélet is megszületett.

Egy 28 éves férfi és egy 36 éves nő 2017. július 30-án, hajnalban a Nyugati téren iszogattak a barátaikkal. Ez idő alatt egy másik társaság is érkezett a térre, ők is iszogatni, szórakozni kezdtek. A két társaság idővel elkezdett beszólogani egymásnak, ami heves vitává fajult - olvasható az Ügyészség oldalán. Ezután a férfi és a nő többször is verekedni kezdett a másik társaság tagjaival.

A két társaság egy időre abbahagyta a veszekedést, de

a 28 éves férfi hirtelen magához vett egy két méteres fakarót, amit kettétört és az egyik részével fejbevágta vele a másik férfit,

aki az ütéstől összeesett. A karóból letört egy másik darab, a férfinak pedig

eltört a koponyája.

Csak annak köszönhető, hogy végül életben maradt, hogy az egyik ismerőse lefogta a támadót, aki ezután elmenekült a tetthellyé vált Nyugati térről. Pár napon belül viszont a rendőrségen találta magát. 

Ítélet született

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen gyilkossági kísérlet, női társával szemben csoportosan elkövetett garázdaság miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

"Az ügyész a tárgyaláson, az igazságügyi orvosszakértő véleményére és a karó korhadt, repedt állagára figyelemmel a vádat a férfit érintően életveszélyt okozó testi sértés bűntettére módosította"

- olvasható az Ügyészség oldalán.

Az új büntetőeljárási törvényben bevezetett, eljárást gyorsító szabályokat alkalmazva, a nő már az előkészítő ülésen, a férfi az első tárgyaláson beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság a vádlottak bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta, és mindkettejük vonatkozásában – külön-külön – ítéletet hozott. 

A nőt 312 óra közérdekű munkára, a férfit 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az elítélés mindkét vádlott esetén jogerős.