Ferihegyi káosz: amatőr hibák után vizsgálatok

Budapest Airport
Vágólapra másolva!
A több mint 10 éve ideiglenesen hazánkban állomásozó, egyre kétségesebb alkalmasságú menedzsment amatőr hibákat vét. Ha egy ilyen egyszerű, előre látható és tervezhető karbantartási munkát nem tud ellátni – az utasok számára észrevehetetlenül –, határidőre befejezni egy olyan cég vezetése, amely pár hete 24 milliárd forint nyereséget realizált, rémisztő belegondolni, hogy egy nem várt eseményt hogyan kezelnének - így reagált Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára arra a káoszra, ami szerdán a Liszt Ferenc repülőtéren kialakult. A szerdai teljes lezárásról az utasok is rendkívül lesújtó véleménnyel voltak. 
Vágólapra másolva!

Szerda este nem sokkal hét óra előtt megsértette a Wizz Air Stockholmból érkező repülőgépének futóművét egy korábban kiszakadt betondarab.

A pályát le kellett zárni, a törmelékeket eltakarítani, a sérülést kijavítani.

A forgalom csak 20 óra körül állt helyre, a pályazár idején a repülőtéren 28 repülőgép várakozott a felszállásra, 10 érkező járatnak kellett kitérő repülőtérre mennie, mások pedig fel sem szálltak.

Elképesztő állapotok uralkodtak a Liszt Ferenc repülőtéren szerdán Forrás: Budapest Airport

Amatőr hibák

A pályazár idején a repülőtéren sok utas szerint kaotikus helyzet alakult ki, erről kérdezte a Magyar Nemzet Schneller Domonkost, a Miniszterelnökség helyettes államtitkárát. Schneller még februárban az AIRportalnak hosszú levélben kritizálta a repülőtér működését. A politikus akkor még azt is szóvá tette, hogy a reptéren nem szokott papírtörlő lenni a mosdóban, a magyaroknak nem jár építészeti minőség, nem jár tiszta WC, és benne szappan, papír, tisztaság.

Schneller most azt mondta, a káosz kihat Budapest megítélésére és Magyarországéra is.

– tette fel a kérdést.

A helyettes államtitkár szerint a szerdai nap arra bizonyíték, hogy

- az utasok számára észrevehetetlenül - határidőre egy olyan cég vezetése, amely pár hete 24 milliárd forint nyereséget realizált, rémisztő belegondolni, hogy egy nem várt eseményt hogyan kezelnének" – mondta az államtitkár. Ugyanis a repülőteret azért kellett lezárni a váratlan hiba miatt, mert a másik futópálya felújítása nem készült el időben, így egyetlen futópálya sem maradt.

Egyre többen kritizálják a repülőtéri állapotokat Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Kaotikus helyzet a reptéren

A pályazár idején egyébként a budapesti repülőtéren kaotikus helyzet alakult ki. Az utasok elkeserítő tapasztalatokról számoltak be. Az egyik posztban ez olvasható:

A repülőtéren a fő gondot a 2-es futópálya felújításának az elhúzódása okozta. A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása szerint a munkálatok megkezdésekor még június 14-e volt a céldátum. Ha időben elkészült volna a 2-es pálya, az 1-es pályán történt műszaki hiba miatt nem kellett volna lezárni a repülőteret. A felújított 2-es futópályát egyébként csütörtökön adták át.

A Budapest Airport végül pénteken indított belső vizsgálatot a szerdai káoszt okozó futópálya-sérülés miatt.

Közleményükben azt állították, hogy a betonfelület sérülése miatt sem az utasok, sem a repülőgép nem volt közvetlen vagy közvetett veszélyben. A sérülést a földi kiszolgáló személyzet vette észre, miután a légi jármű a forgalmi előtéren állóhelyére gurult - írták. Szerintük minden szabályt betartottak és az utasokat is tájékoztatták.

A Magyar Nemzet viszont úgy tudja,

csak a szerencsén múlt, hogy nem történt súlyos baleset, mivel a Wizz Air gépe nemcsak durrdefektet kapott, hanem a fékrendszere is megsérült.

A Budapest Airport azt ígérte, a belső vizsgálat eredményét nyilvánosságra hozzák, és a hatóságokkal is mindenben együttműködnek.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI megkeresésére közölte, a Közlekedésbiztonsági Szervezet is vizsgálja a szerdai balesetet.