A zuglóiak már két hete ingyen parkolhatnának, Karácsony miatt kell fizetniük

2019.06.28. 12:48

Rozgonyi Zoltán, a Fidesz XIV. kerületi polgármesterjelöltje azt mondta, már két hete ingyen parkolhatnának a zuglóiak, ha Karácsony Gergely polgármester végrehajtotta volna a képviselő-testület határozatát.

Rozgonyi Zoltán, aki Zugló jelenlegi alpolgármestere, azt mondta a Karc FM pénteki műsorában, hogy az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje folyamatosan kárt okoz a kerületben élőknek, a parkolási ügy pedig alkalmatlanságának egyértelmű bizonyítéka.

Rozgonyi ZoltánForrás: Zuglo.hu

A kerületi Fidesz kezdeményezésére a képviselő-testület májusban döntött arról, hogy június 13-tól a kerületben élőknek ingyenes lesz a parkolás Zugló teljes területén.

Ugyanezen az ülésen »a botrányos parkolási szerződések« felmondásáról is döntés született

– mondta.

Azt is mondta, ehhez képest Karácsony Gergely nem készítette elő az ehhez szükséges további döntéseket, nem hajtotta végre az előző határozatokat, és nem hívott össze a témában testületi ülést, ezzel folyamatosan kárt okoz Zuglónak.

Az ott élők már két hete ingyen parkolhatnának mindenhol, az iskoláknál, szakrendelőknél, ügyintézéskor, ehhez képest még mindig dobálják az aprót egy feneketlen kútba

– mondta Rozgonyi Zoltán, akinek számításai szerint csak ebben a két hétben 84 millió forint „folyt el”. Összességében pedig nagyjából milliárdos veszteséget okozott a fizetős parkolás a kerületnek.

Karácsony GergelyForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az emberek tehát kifizetik a parkolási díjakat, és ahelyett, hogy abból a forrásból fejlesztések valósulnának meg, még a zuglóiak fizetnek rá.

Ez Karácsony Gergely alkalmatlanságának egyértelmű bizonyítéka

– mondta.

A Fidesz XIV. kerületi polgármesterjelöltje jelezte azt is, hogy zuglói Fidesz „kézbe veszi az ügyet”, és maga készíti elő a szükséges képviselő-testületi anyagokat.