Megint migránsvédő jogászokat toboroz a Helsinki Bizottság

Helsinki Bizottság
Vágólapra másolva!
A Soros György által is támogatott Helsinki Bizottság ismét migránsokat védő jogászok toborzásába kezdett - írja a Tűzfalcsoport.
Vágólapra másolva!

Egy korábbi akciójuk 2018 elejére, tehát az országgyűlési választások előtti időszakra, a mostani pedig egészen "véletlenül" az önkormányzati választásokra esik. A tavalyi kritériumok között – amellett, hogy a jelentkező azonosulni tudjon a szervezet célkitűzéseivel – az is szerepelt, hogy a jelentkező ügyvéd "legyen elkötelezett az emberi jogok mellett".

A Helsinki Bizottság munkáját Soros György is évek óta támogatja, 2016-ban szinte valamennyi bevételük külföldi forrásból érkezett.

A hírhedt bevándorláspárti spekuláns mellett, az Európai Bizottságtól és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától több százmilliót kaptak, amelyből a bírák és a fordítók érzékenyítésére is futotta, valamint számos eljárást indítottak a migránsok védelmében.

A mostani hirdetés részletesen taglalja a felvétel kritériumait, a jövőbeli jogász munkatárs a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) budapesti irodájában, legalább heti 30 órában vehet részt az álcivil szervezet menekültügyi programjának munkájában - számol be a Tűzfalcsoport.

Forrás: Tűzfalcsoport

Ennek kapcsán lehetősége kínálkozik a jelöltnek jogi segítségért forduló külföldiekkel való személyes konzultációra, folyamatos együttműködésre a szervezet „menekültügyi programjában" dolgozó jogászokkal és ügyvédekkel, az MHB által képviselt ügyek szakmai szempontok szerinti rendszerezésére, továbbá a profilba vág a sejtelmes megnevezésű

feladatkör is, amely egy ilyen szervezet esetében akár nemzetbiztonsági szempontokat is felvethet.

Miközben a Soros-szervezet azt kínálja az álláshirdetésben, hogy „folyamatos szakmai fejlődési és képzési lehetőséget" kínál, nem titkolja, hogy a hálózati jelleg jegyében „nemzetközi kapcsolatteremtési lehetőségeket" is nyújt a jelentkező jogászok számára.

Az ideális jelölt az, aki elkötelezett az emberi jogok és sérülékeny csoportok jogainak védelme iránt, illetve tud azonosulni a Magyar Helsinki Bizottság értékeivel és küldetésével.

Kell tudni produkálnia egy 1000 szavas, magyar nyelvű, motivációs levelet, amelyben el tudja magyarázni, miért tartja fontosnak a menekülők, üldözöttek jogi segítését, továbbá motivációs levelében meg tud jelölni két referenciaszemélyt is. Ez utóbbi kapcsán egy külön brosúrában pontosítanak, hogy lehetőleg korábbi munkáltatókat adjon meg a jelentkező, illetve „azok nevét és elérhetőségét (e-mail, telefon)." Ezzel kapcsolatban egyébként jogosan merülnek fel adatvédelmi/adatkezelési aggályok.

A Facebookon is megjelent hirdetés a kommentelők körében egy kisebb vihart kavart, ugyanis

a 24 hozzászólásból csupán három elérhető a tegnap esti állapot szerint, amit a hozzászólók természetesen sérelmeznek is.

Forrás: Tűzfalcsoport

A szervezet a 2018-as legújabb közhasznúsági jelentésében egyébként

sikerként könyveli el, hogy az Európai Bizottság Magyarország ellen kezdeményezett soron kívüli kötelezettségszegési eljárást,

erőfeszítéseik (jelentéseik és felszólalásaik) jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az Európai Parlament döntő többséggel fogadta el a „Sargentini-jelentést", és indította el a 7-es cikkely szerinti eljárást Magyarország ellen az EU.

A szervezet 2018-ban közel 110 millió forintot kapott a Soros féle Nyílt Társadalom Alapítványhoz köthetően.