Mentősökre támadt egy férfi Bonyhádon

Vágólapra másolva!
A mentősök egy 76 éves férfit vittek kórházba, amikor az út közben agresszív lett és rátámadt az ápolóra és a sofőrre is.
Vágólapra másolva!

A rendőröktől kellett segítséget kérniük a mentősöknek július 6-án, mert egy 76 éves, részeg férfi

a mentőautóban rugdosni kezdte az egyik ablakot, majd az ápolóra és a sofőrre is rátámadt, amikor azok nyugtatni próbálták. Egyiküket fejen, a másikat pedig vállon rúgta.

A férfi a kihallgatása közben elmondta, hogy az eset közben részeg volt, és nem emlékszik semmire.

A rendőrség a nyomozást befejezte, az ügy iratait elküldte az ügyészségre.