Kegyetlenül megaláznak egy gyereket az egyik debreceni iskolában

2019.11.19. 14:26

A tanárok a gyerek és a családja ellen hangolták a többi diákot is, és azok szüleit, ennek hatása pedig még ma is érződik, ezt mondja a gyerek anyja. A többi diák többször meg is verte a gyereket, aminek állítólag nem lett semmi következménye.

A kisfiú a második osztályban került a debreceni általános iskolába, ahol a tanárok gyorsan ellene fordultak. Ezt a fiú anyja mondta az Origónak. Szerinte azért, mert ő nem szimpatikus nekik.

A saját fülemmel hallottam, ahogy a tanár azt mondja azt osztályának, hogy nagy ívben kerüljék el a fiamat – mondja az anya, majd hozzátette, hogy a fiát nem vitték el osztálykirándulásra, sem moziba. Azokra a napokra egy másik osztályba kellett beülnie, ami nagyon megviselte.

A többi gyerek rendszeresen cukkolja, az anyját szidják, valamint amikor a nagymamája kórházba került, azt mondták neki a többiek, hogy úgyis meg fog halni.

Forrás: Facebook

"Amikor a családját akarja megvédeni, előfordul, hogy meglöki a másik gyereket, de ez nem szokott olyan tettlegességig fajulni, mint amit ő szokott elszenvedni" – mondja a nő. Elmondása szerint a napokban a fiának betonba verték a fejét és hasba rúgták, de ennek semmi következménye nem lett. Korábban olyan is előfordult, hogy a WC-be dobálták a ruháit, valamint banánnal kenték össze a holmiját A farsangi ünnepségen a tanárok minden szülőt behívtak a terembe, csak a fiú anyját nézték levegőnek a nő szerint.

Az anya elmondása szerint mióta harmadikos lett a fia, valamennyire javult a helyzet, de a gyerekek továbbra is kiközösítik a fiát, aki már nem is szeret iskolába járni. Már többször is voltak pszichológusnál, ahol kiderült, hogy az iskolai bántalmazás nagyon rossz hatással van a fiúra. Az anya már szinte tanácstalan a helyzettel kapcsolatban, most azon dolgozik, hogy másik iskolába tudja vinni a fiát.

Megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot az érintett iskolával, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.