11 éve történt a brutális gyilkosság Leányváron - végre elfogták a tettest

egy közel 11 évvel ezelőtti emberölés, valamint egy gyanús eltűnési ügy felderítésével kapcsolatos rendőrségi
sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
2009. január 5-én a Komárom-Esztergom megyei Leányváron családja holtan talált egy 83 éves asszonyt. A rendőrök már a helyszínelésnél tudták, hogy gyilkosság történt, amit a boncolás is alátámasztott. Az idős asszonyt puszta kézzel fojtották meg, rátapostak, és ezzel eltörték a bordáit, a fejére hétszer sújtottak le, és betörték a koponyáját. Az udvar kapuját megrongálták, a bejárati ajtó viszont sértetlen volt. A gyilkost akkor nem sikerült megtalálni, most viszont igen.
Vágólapra másolva!

A 11 éve történt gyilkossággal kapcsolatban Petőfi Attila vezérőrnagy ma elmondta, először ők is a kaput vizsgálták meg, de hamar kiderült, hogy azt az idős asszony unokái rongálták meg, amikor részegen tértek haza egy buliból.

De mivel a bejárati ajtó érintetlen volt, azt lehetett feltételezni, hogy a gyilkos az asszony egyik ismerőse volt, akit beengedett az otthonába.

A mosogatóban piszkos kávéscsésze és sörösüvegek voltak. Ez azért vált gyanússá, mert az idős nő mindig rendet tartott a lakásában.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Azt már tudták, hogy egy férfit keresnek, aki valószínűleg az új év miatt látogathatta meg az asszonyt.

Képbe került egy akkor 29 éves piliscsévi férfi, az áldozat unokáinak barátja, aki bejáratos volt a szomszédságba, és így az idős nőhöz is.

A férfinek egy úgynevezett speciális priusza van, és most is börtönben ül, ugyanis 2013-ban kirabolt egy nőt.

A szakértők 2019-ben megvizsgálták a helyszínen talált DNS-mintákat, amelyek megegyeztek a férfi genetikai profiljával. Ezért őt a múlt héten kihallgatták.

Először megtagadta a vallomástételt, sőt panasszal élt, de végül mindent beismert.

Elmondta, hogy az asszony szomszédjának egy fényképezőgépet akart eladni, de nem sikerült neki. Ekkor ment át az idős nőhöz, aki megvendégelte. Kávéval és sörrel kínálta. A férfi meg akarta várni a nő unokáit a házban, de egy idő után az asszony megkérte, hogy menjen el.

A férfi - az alkohol hatására - először összeveszett az asszonnyal, majd dulakodni kezdtek, végül pedig megölte őt.


Most a szakértői véleményekre várnak a rendőrök, amelyek megállapíthatják azt is, hogy a férfi különös kegyetlenséggel végzett az asszonnyal.