Ez nem csak egy humanitárius kezdeményezés volt

Vágólapra másolva!
Azbej Tristan, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, az üldözött keresztényekért felelős kormányprogram vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a keresztényüldözések elleni feladatokról, a média felelősségéről.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár beszélt a közelgő ünnepekről, megjegyezve, hogy a szélsőséges iszalmista támadások Közel-Keleten a nagyobb keresztény ünnepek táján csúcsosodnak ki, sajnos az előjelek azt mutatják, ez idén sem változik meg. A legutóbbi esetek szerint Európában is tartani kell a támadásoktól, a fenyegetés az valós. Mint hozzátette, ha a keresztényüldözéseket nézi az ember, akkor az látható, olyan gyilkosságok, vértanúságok történnek meg, mint amik a bibliai időkben, vagy az ókori keresztényüldözések idején voltak.

Sokan meglepődtek a legutóbbi nizzai eset kapcsán, de azok, akik nyitott szemmel látnak, azok ismerik az afrikai szörnyűséges helyzetet, ahol komoly vallási alapú gyilkosságok történnek leginkább a keresztények ellen- mondta el Azbej Tristan.

A teljes beszélgetést itt olvasahtják.