Nem robbant be a koronavírus-járvány Magyarországon

2020.04.18. 11:13

Több mint százzal nőtt azoknak a száma az elmúlt napokban, akik súlyos tüneteik miatt kórházi ellátásra szorulnak – közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs szombati tájékoztatóján. Az is elhangzott, hogy szombaton újabb védőfelszerelések érkeznek Magyarországra.

Ruszin Romulusz a Honvédelmi Minisztérium miniszteri titkárságvezetője a szombati sajtótájékoztatón közölte, újabb 11 vállalthoz küldtek honvédelmi irányító törzset ezen a héten, így már 104 cégnél vannak katonák és rendőrök.  Ezek létfontosságú vállalatok a vírusveszélyhelyzet kezeléséhez.

Tegnap befejezték a Pesti úti idősotthon fertőtlenítését - közölte. A hat nap alatt a zászlóalj katonái több mint 45 ezer négyzetméter belterületet, valamint közel 30 ezer négyzetméter külterületet mentesítettek, és ennek során 1500 liter vegyvédelmi mentesítőanyagot használtak fel. A magyar honvédség felkészült, hogy hasonló fertőtlenítéseket végre tudjon hajtani. 

Műveleti területeken, több mint ezer katona teljesít szolgálatot, mind jól vannak, nincs közöttük fertőzött. Azokon a műveleti területeken, ahol a nemzetközi parancsnok úgy döntött, hogy csökkenti a létszámot, onnan Magyarország is kivonja erőit. Így szállítottak haza Maliból egy kisebb kontingenst - mondta Ruszin Romulusz.

A honvédség továbbra is részt vesz a déli határzár biztosításában és ott vannak a katonák az északi és nyugati határ mentén is. Támogatják a rendőrséget a humanitárius korridor fenntartásában, és a nagyvárosokban is lehet katonákkal találkozni. Részt vesznek a védekezéshez szükséges anyagokat tároló raktárak őrzésében is.

Müller Cecília országos tisztifőorvos a szombati sajtótájékoztatón megköszönte a katonák segítségét a Pesti úti idősotthon fertőtlenítésében.

Hozzátette, bár folyamatosan nő a fertőzöttek száma, de még nem olyan mértékű, hogy robbanásról lehetne beszélni. Ettől függetlenül mindenféle forgatókönyvre fel kell készülni - hívta fel a figyelmet.

Az országos tisztifőorvos kiemelte, az elmúlt napon egy 42 éves nő is meghalt, akinek számos alapbetegsége volt, így kiemelt kockázatúnak számított.  Több mint százzal emelkedett az elmúlt napokban azoknak a száma, akiknek olyan súlyosak a tüneteik, hogy kórházi ellátásra szorulnak. Összesen 829-en vannak kórházban, tehát az ő állapotuk súlyosabb.  Közülük 60 főt tartanak lélegeztetőgépen. Müller Cecília szerint még tart a járvány emelkedő tendenciája. 

A szociális intézményekben is nő a fertőzöttek és a halottak száma.  A fővárosi fenntartású Pesti úti otthonban a legsúlyosabb a helyzet, ahol már 21-en haltak meg. Még tart a vizsgálat, ennek eredményéről később tájékoztatnak.

Müller Cecília közölte, egyre több laboratóriumi vizsgálat is zajlik, mert a fertőzések növekedéssel a kontaktok száma is nő, így a szoros kontaktusnak minősülőket is laboratóriumi vizsgálatnak vetik alá. 

18 olyan szociális intézményről tudnak, ahol fertőzések vannak.  A 386 gondozott és 45 dolgozó fertőződött meg összesen. A fertőzött gondozottak közül 268-an vannak kórházban. Egy részük súlyos állapotban van. A gondozók közül mindössze egy fő van kórházban. Az idősotthonok gondozottjai közül összesen 33-an haltak meg. Müller Cecília felhívta a figyelmet, hogy a laboratóriumi vizsgálat csak egy pillanatnyi állapotot mutat, ezért nagyon fontosak az alapvető járványügyi intézkedések, főleg az elkülönítések. A kórházi ápolásra szoruló új betegek közül nagyon sok idősek otthonából került ki.

A tisztifőorvos elmondta, előfordulhatnak hibák a laboratóriumi vizsgálatban. Ezeknél a WHO eljárásrendjének megfelelően újabb vizsgálatokat rendeltek el.

Országosan továbbra is kiemelt a fertőzöttség Budapesten és Pest megyében.

Kiss Róbert, az Operatív Törzs ügyeleti központjának munkatársa a sajtótájékoztatón elmondta, megjelent a kormányrendelet, amely lehetőséget ad az önkormányzatoknak szigorítani a kijárási korlátozást. Ezen a hétvégén is ellenőriznek a rendőrök az utcákon, a többi közt a boltok zárva tartását és a kijárási korlátozás betartását is. 

Kiss Róbert elmondta, folyamatosan csökken a hatósági házi karanténban lévők száma, jelenleg 12 150 fő, 251-gyel kevesebb van karanténban. Ennek oka, hogy hazatértek a külföldön lévő magyarok, akik közben kitöltötték a házi karantén idejét.

75 feljelentést tettek amiatt, hogy a boltok nem tartották be a korlátozott nyitvatartást.

Március 28. óta, a kijárási korlátozás kezdete óta 22 361 szabálysértés történt, 12 324 esetben figyelmeztetést, 5200 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, és 4835 feljelentést tettek. 

Szombaton négy teherjárat érkezik Budapestre, amelyek 193 karton sebészi szájmaszkot, 2 ezer karton kesztyűt és 1479 karton izolációs ruhát hoznak.

A határátkelők közül Hegyeshalomnál a teherautók belépésénél, Nagylakon pedig az autók kilépésénél van torlódás.

Az Origo kérdésére Müller Cecília elmondta, az, hogy az egyes megyékben jelentős eltérések vannak a fertőzöttek számában, annak tudható be, hogy mivel légúton terjedő megbetegedésről van szó, jelentős szerepet játszik a népsűrűség. Minél közelebb kerülnek egymáshoz az emberek, annál nagyobb az átadás lehetősége. Szerinte ez főleg a járvány korai szakaszára volt igaz, amikor az emberek nem tartották egymástól a távolságot.

A tisztifőorvos arról is beszélt, hogy az egész világról gyűjtik az országok tapasztalatait, és vizsgálják, hogy melyek a hatékonyak, de a legfontosabbak a V4-országok megállapításai, ezekkel az országokkal sok a hasonlóság.  Ugyancsak figyelik Ausztriát, hiszen Magyarország előtt járnak a járványban.

Kiss Róbert elmondta, minden héten a kormány dönt majd arról, hogy az önkormányzatok megkapják-e a felhatalmazást az adott hétvégére a szigorításhoz.

Müller Cecília elmondta, ha egy családban valaki megfertőződik, akkor a járványügyi vizsgálat dönti el, hogy ki minősül szoros kontaktnak. Aki egy házban él a fertőzöttel az igen, de pusztán az a tény, hogy családtag, de máshol él, az nem indokolja a vizsgálatot.

Müller Cecília azt is mondta, hogyha valakinek tünetei vannak, ne menjen dolgozni. Ha nincsenek tünetek, és egy autóban többen utaznának, akkor az utas a hátsó ülésre üljön, és a szájmaszk viselése is javasolt.

A tisztifőorvos a laborokban végzett tesztekről elmondta, azok azt mutatják ki, hogy a vizsgálat idején jelen van-e valakinél a vírus. A gyorstesztek pedig azt, hogy vagy elkezdődött már a vírusfertőzés valakinél, vagy korábban átesett a fertőzésen. A vizsgálat végzőjének a felelőssége, hogyan értékelik az eredményt.

Müller Cecília azt is mondta, hogy a kórházban ápolt gyerekekkel együtt maradhatnak a szülők, ha megvannak ennek a feltételei. A szülőnek elkülönülve kell tartózkodnia a gyerekkel.

A tisztifőorvos elmondta, maradandó károsodást is okozhat a koronavírus a beteg szervezetében.

Müller Cecília újságírói kérdésre arról is beszélt, hogy rendkívül fontos a felkészülés, hogy ne forduljon elő olyan, mint Olaszországban, ahol folyosókon is fekszenek betegek. Ezért van szükség arra, hogy megfelelő mennyiségű ágy álljon rendelkezésre a kórházakban a betegek ellátására.

1834 főre nőtt a Magyarországon azonosított koronavírus-fertőzöttek száma szombatra. Meghalt újabb 16 krónikus beteg, egy 42 éves nő kivételével mind idősek. Ezzel 172 főre emelkedett a halottak száma.

231-en már gyógyultan távoztak a kórházból. 21 főre nőtt a Pesti úti idősotthonban meghaltak száma is.

829 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 60-an vannak lélegeztetőgépen. Az aktív esetek száma országosan 1431.