Hollik István: Több felháborító ellenzéki döntés született a járványhelyzetben

Budapest, 2020. március 30. Az Országgyűlés plenáris ülése 2020. március 30-án. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A baloldal az együttműködés helyett minden lépést támad, és a totális konfrontáció politikáját választotta az ellenzék - mondta Hollik István, a KDNP képviselője napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben. Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint különleges helyzetben, különleges lépéseket kell tenni. Több mint 70 millió maszkot szerzett be eddig Magyarország - jelentette be az Országgyűlésben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Bánki Erik a Fidesz országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy a 2008-09-es válságnál is mélyebb lehet a krízis a világon.

Bánki Erik kijelentette, hogy nemcsak a vírus elleni lépésekben, hanem gazdaságpolitikai intézkedésekben is élen vagyunk Európában. A Fidesz képviselője szerint különleges helyzetben, különleges lépésekről van szükség.

Egyedülálló, hogy az MNB is egy 3000 milliárdos programot indított el, mindez pedig a gazdasági válság okozta veszteségek minimalizálását és az újraindítást segítik

- mondta Bánki Erik.

Szijjártó Péter válaszában azt mondta, hogy az elmúlt 10 évben a magyar gazdaság olyan eredményeket produkált, hogy az unió leggyorsabb növekedési ütemét tudtuk felmutatni.

A mostani helyzetben egy teljesen új világgazdasági térkép rajzolódik ki

- tette hozzá. A nemzetközi piacokon komoly versenynek kitett vállalatokat három főbb programmal segítik, így pedig meg tudják őrizni a pozícióikat a piacokon – tette hozzá.

A koronavírus-járvány elleni védekezés volt a legfőbb téma az Országgyűlésben Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Felháborító ellenzéki döntések

Hollik István, a KDNP képviselője napirend előtt azt mondta, hogy félre kell tenni a vitákat, és segíteni a védekezést.

- tette hozzá. Jelen helyzetben ez szemben áll a magyar nemzeti érdekekkel – mondta Hollik. Nem lehet elmenni szó nélkül, hogy október 13-a óta van számos város, ahol az ellenzék van vezető pozícióban. Sok helyen segítség helyett újabb terheket tesznek az emberek vállára, Niedermüller Péter (DK) pedig egy jogerősen elítélt adócsalónak (Czeglédy Csaba) jutatott több tízmillió forintot – emlékeztetett Hollik.

Összességében akad szép számmal felháborító döntés a járványüggyel kapcsolatban az ellenzéki települések részéről – mondta Hollik.

Szijjártó Péter válaszában azt mondta, hogy a nemzetközi liberális mainstream már tíz éve támadja a kormányt. 2015-ben a kötelező letelepítési kvótát akarták Magyarországra erőltetni, azt is elutasítottuk, és ezt sem tudják megbocsátani nekünk – mondta a miniszter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint

Ezek a minket vádoló emberek egyetlen maszkot és lélegeztetőgépet sem szereztek be – tette hozzá.

Érdemes a részleteket is elolvasni

Szijjártó Péter Jakab Péternek (Jobbik) válaszolva azt mondta, hogy a magyar gazdaságtörténet legjelentősebb akcióterve indult el, és szemfényvesztés azt állítani, hogy más országokban ezeknél robusztusabb programok indultak volna. A külügyminiszter szerint

tételesen nem igaz, hogy a szomszédos országokban lényegesen több jutna bérkiegészítésre, mivel érdemes elolvasni a pontos részleteket is.

9200 milliárd forint jut majd a gazdaság fejlesztésére, és a munkahelyek megvédésére és teremtésére kell fordítani ezt az összeget – mondta a miniszter.

Több mint 70 millió maszk érkezett eddig

Magyarország is több fronton harcol a világjárvány ellen - mondta korábban még napirend előtti felszólalásában Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a legfontosabb front az egészségügy területe. Ismételten köszönetet mondott az egészségügyben dolgozóknak a miniszter.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy az egyik legfontosabb része a védekezésnek a megfelelő védőeszközök beszerzése.

Összesen 22,5 millió maszk érkezett, ebből több mint 20 sebészeti maszk, több mint egymillió pedig ennél magasabb szintű védelmet nyújtó maszk érkezett a múlt héten - mondta Szijjártó Péter. Még több mint 75 millió maszkot várnak a szerződések szerint, és eddig több mint 72 millió érkezett meg.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén Forrás: MTI/Kovács Tamás

220 lélegeztetőgép érkezett a múlt héten, és 50 ezer tesztet tudtak Magyarországra szállítani

- mondta a miniszter. Több mint négyszázezer tesztet szerzett be eddig az ország. Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy több ázsiai országból szereznek be gyógyszereket a kezelésekhez.

Kósa: Most nincsen kormányzati jósda

Hollik István, a KDNP képviselője a miniszternek adott válaszában arról beszélt, hogy Magyarországon ma van elég védelmi felszerelés. Ezzel szemben Angliában kezdenek kifogyni belőle – tette hozzá. Az ellenzéknek azt üzente, hogy az igazságot ne hagyják figyelmen kívül, ha az egészségügyről beszélnek.

- mondta a politikus.

Kósa Lajos arról beszélt, hogy „náluk nincsen kormányzati jósda", így nem tudják megmondani, mikor lesz vége a járványnak. A Fidesz képviselője arról is beszélt, a Párbeszéd képviselője, Szabó Tímea teljesen kívül helyezkedett a magyar nemzeten azzal, hogy a kormányzat azon lépését bírálta, hogy a határon túli magyaroknak pár ezer maszkot küldött.

"Mikor kéri ezért számon Karácsony Gergelyt?"

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Szabó Tímeának (Párbeszéd) adott válaszában arról beszélt, hogy sikerült ellaposítani a járványgörbét.

Végre vegyenek részt az összefogásban – tette hozzá. Dömötör Csaba arra is emlékeztetett, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke eddig nem vitézkedett a védekezésben.

Az államtitkár külön kiemelte a Pesti úti idősotthonban történteket, és nem helyes, ha a főpolgármester továbbra is magyarázkodik két kormányra mutogatása között. Dömötör Csaba azt kérdezte, hogy a Párbeszéd frakcióvezetője,

Az államtitkár arról is beszélt, hogy botrány, hogy a Párbeszéd meg akarja tagadni a határon túli magyaroktól a segítséget.

Kövér László házelnök külön figyelmeztette Szabó Tímeát a kocsmai stílusért. A Párbeszéd frakcióvezetője egyébként Dömötör Csaba válasza során elhagyta az üléstermet.

Sikerült lassítani a járvány terjedését

Dömötör Csaba Gyurcsány Ferencnek adott válaszában azt mondta, hogy idejében születtek meg a korlátozó intézkedések a szakértőkkel egyeztetve. Sikerült lelassítani a járván terjedését – tette hozzá. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt mondta, hogy

sikerült időt nyerni, amit arra nyertek, hogy az egészségügyet felkészítsék.

A kórházi ágyak esetében azt mondta, hogy az is a felkészülést szolgálja – tette hozzá. Ha nem lenne elég kórházi ágy, akkor pedig azért tiltakozna az ellenzék – mondta Dömötör.

Arra is emlékeztetett, hogyha Gyurcsányon múlt volna, akkor most fizetős lenne az egészségügy.

- mondta Dömötör Csaba.