Adócsökkentésről döntött a magyar kormány, május 4-én tartják az érettségit

Koronavírus, vírus, Budapest, maszk, arcmaszk, védőmaszk, közlekedés, kerékpár, bicikli
Vágólapra másolva!
Tovább nőtt, 2443 főre a Magyarországon azonosított koronavírusos betegek száma, közben ismét több milló védőfelszerelés érkezett az országba. A kormány ezalatt folyamatosan azon dolgozik, hogy minél több pénzt hagyjon a családoknál és a vállalkozásoknál, eddig mintegy 300 milliárdot sikerült megspórolni. Orbán Viktor üzent is szombaton: egyetlen magyar sincs egyedül! A május 4-i érettségi jelen állás szerint biztosan meg lesz tartva, amit a diákok is támogatnak, ugyanis szerintük sincs ok a halasztásra. Szerentének túllenni rajta, már csak a felsőoktatási felvételi miatt is. Világszinten 2,8 millió felett a fertőzöttek száma, a halottak száma pedig átlépte a 200 ezret, a helyzet pedig továbbra is az Egyesült Államokban a legsúlyosabb.
Vágólapra másolva!

A kormányzati tájékoztató portál adatai szerint szombatra 2443-ra nőtt a Magyarországon az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma, 12-en meghaltak, közülük egy 41 éves beteg kivételével mindannyian idős, krónikus betegek voltak. Összesen eddig 262-en haltak meg és 458-an gyógyultak meg.

A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásaikat, készülve a tömeges megbetegedések fázisára.

Forrás: koronavirus.gov.hu

Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs szombati sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a 41 éves beteg bélgyulladásban szenvedett és erre rakódott rá az új típusú koronavírus. Azt is hozzátette, hogy jelenleg 899-en vannak kórházban a fertőzés miatt, az ő esetük súlyos. Közülük 54-en vannak lélegeztetőgépen.

Külön kitért arra is, hogy bizakodással tekintenek a hazai szakemberek védoltás-fejlesztésére. Úgy fogalmazott, hogy

Idehaza 12 betegség ellen oltják a gyerekeket, ami a világon egyedülálló, a külföldről ideérkezők is rácsodálkoznak erre. Mindezek mellett a kormány a HPV (humán papilloma vírus) elleni védőoltást is biztosítja. Kiemelte azt is, hogy

99,8 százalékos védettség van Magyarországon.

A most zajló európai immunizációs hét kapcsán ellenőriztette az életkorhoz kötött oltások beadását is és örömmel nyugtázta, hogy ez meg is történik. A háznál történő oltás beadását ugyanakkor továbbra sem javasolja, a szakmai és higiénés körülményeket biztosítani kell.

A tájékoztatón szót ejtett Szent György napja kapcsán a rendévdelmi dolgozókról is, külün köszönetet mondott nekik, amiért vigyáznak az egészségügyi dolgozókra, a gyerekekre és úgy általában mindenkire.

Az Origo kérdésével kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy van véradás, van vérplazmaadás, illetve speciális vérplazmaadás. Az utóbbinál a gyógyult betegek plazmáját használják fel gyógyításra a súlyos betegeket ellátó orvosok. Azok alkalmasak erre, akik átestek a fertőzésen. Az ő kiválasztásuk a kezelőorvosok ajánlása alapján történik meg. Arra is fehívta a figyelmet, hogy bár nagyon sokan szeretnénk meglátogatni idős hozzátartozóinkat, az újraindítást nem náluk, a legveszélyeztetettebbek körében kezdik majd. Az intézkedéseken annyit enyhítenek majd, amennyit a pillanatnyi járványhelyzet enged majd.

Azt is kiemelte, hogy a hatóságok előírásaival sikerül kontroll alatt tartani a fertőzés terjedését, ezért minden reményünk megvan arra, hogy elkerüljük a fertőzések exponenciális növekedését.

Magyarországra a járvány ideje alatt már több tízmillió egészségügyi védőeszköz érkezett. Ezeknek elosztásával kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy első körben mindig azok kapnak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Az egészségügyi dolgozók például naponta akár 4-6 védőmaszkot is elhasználhatnak. Aki viszont nem hasonlóan érintett területen dolgozik, azoknak megfelelő a házikészítésű maszk is.

A kormany.hu által közreadott képen Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára, Müller Cecília országos tisztifőorvos és Gál Kristóf, az ORFK szóvivője (b-j) a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján 2020. április 25-én. Forrás: MTI/Kormany.Hu/Botár Gergely

A kormány továbbra is az adócsökkentés politikájában hisz

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára kiemelte, hogy a járvány a koronavírus az eddig elért gazdasági eredményeket is veszélyezteti. A kormány ezért számos intézkedést hozott már, összesen 600 milliárdot fordított a mai napig a védekezésre, ennek eredményeképpen pedig 300 milliárd forint maradt a családoknál és a vállalkozásoknál.

Mint mondta,

az adócsökkentés a legjobb válságkezelési technika, nem az adóemelés és a megszorítás, amit 2008-ban az akkori baloldali kormány alkalmazott.

Az eddigi intézkedések közül kiemelte, hogy

  • A katások 26 tevékenységi körének mentességet adtak 4 hónapra, ami 26 milliárdot hagy ezekben az érintett szektorokban, ráadásul ugyanazokra az ellátásokra jogosultak, mint eddig, továbbá a nyugdíjba is beleszámít majd ez az időszak.
  • Az adókötelezettségek törlését a NAV automatikusan hajtja végre.
  • Több tízezer nehéz helyzetbe került vállalkozónak nem kell járulékokat fizetnie a dolgozóik után, ez 66 milliárd forintot hagy a cégeknél és 220 ezer munkavállalót érint.
  • Június 30-ig a Széchenyi Pihenő Kártyák (SZÉP-kártya) adóterhelését is kevesebb mint a felére csökkentette a kormány. Növekedtek a keretösszegek is, a versenyszférában 450 ezerről 800 ezer, a közszférában 200 ezerről 400 ezer forintra. Az eddigi 32,5 százalékos adó helyett már csak 15 százalékot kell fizetni.
  • A szocho 2 százalékos csökkentése július elsejétől érvényes, ami 250 milliárdot hagy a vállalkozásoknál.
  • A kiva adókulcsa is csökken 11 százalékra, ez 51 ezer vállalkozásnál hagy több milliárdot.
  • Az éves bevallásokat elég csak szeptember 30-ig megfizetnie a cégeknek. A veszélyhelyzet miatti fizetési nehézségekkel küszködőknek pedig lehetőségük van 12 havi részletfizetésre, vagy 6 havi pótlékmentes fizetési halasztásra is, ötmillió forintos limitig.

Továbbra is csak alapos indokkal lehet elmenni otthonról

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, a május 4-től érvényes szabályozásokat a kormány rendeletben fogja kihirdetni, addig viszont a mostani előírások az érvényeseket, amelyeket be is kell tartani. Továbbra is csak alapos indokkal lehet elhagyni az otthonunkat. Hozzátette, a települési önkormányzatok erre a hétvégére is meghatározhatnak szigorúbb szabályokat.

A legfrissebb rendőri intézkedésekkel kapcsolatban elmondta, hogy

  • 1545 intézkedést hajtottak végre
  • 696 figyelmeztetés történt, 459 helyszíni bírságot szabtak ki és 390 esetben feljelentést tettek
  • Pénteken 536 hatósági házi karantént rendeltek el, így jelenleg összesen 10 942-en vannak karanténban
  • március 12. óta ellenőrzi a hatósági házi karantén szabályainak betartását és már 1231 szabályszegés miatt kellett szankciót alkalmazniuk

Azt is elmondta, hogy az este folyamán újabb védőeszköz-szállítmány érkezett, benne összesen 2 millió 600 ezer maszkkal, 10 ezer komplett védőruhával és 21 lélegeztetőgéppel. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán fényképeket is megosztott a szállítmányról.

Orbán Viktor: Egyetlen magyar sincs egyedül

A miniszterelnök Facebook-oldalán köszönte meg az egészségügyi dolgozók, a mentősök, a gyógyszerészek, a tanárok, a bolti eladók és az önkéntesek munkáját.

Egyetlen magyar sincs egyedül

- mondta.

A diákok szerint sincs ok jelenleg az érettségi halasztására

A Magyar Nemzet és az Origo is megkérdezte az Országos Diáktanács (ODT) több tagját az érettségi tervezett, szigorú óvintézkedések mentén szervezett május 4-i időpontjával kapcsolatban. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár is megerősítette az Origónak: a járványügyi szakemberek álláspontja szerint sem érdemes későbbre tolni a kezdés időpontját.

Országos Diáktanács tagjai pedig úgy nyilatkoztak, hogy

Bellovicz Martin, a Győri Műszaki SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója úgy fogalmazott, hogy azt tartja szerencsésnek, ha minél előbb megtartják a számonkéréseket, nem utolsósorban a felsőoktatási felvételik miatt is. Bellovicz Martin az Origónak azt is mondta,

úgy érzi, hogy a feltételek adottak, nincs ok a halasztásra.

Az óvintézkedéseket szakemberek határozták meg, azok elegendőek arra, hogy elkerüljék a fertőzést. Úgy érzi, hogy minél tovább tolják a dátumot, annál inkább felejt a diák.

Az ODT ezen kívül levelet is írt az Emberi Erőforrások Minisztériumának, Maruzsa Zoltán viszont megnyugtatta a diákokat:

a tömeges érdeklődésre tekintettel idén ősszel újra megszerveznék a komplett érettségi vizsgát, sőt a felsőoktatási felvételit is, hogy ne kelljen egy teljes évet kihagynia annak, aki most visszalép a vizsgától

Már több mint 200 ezren haltak meg

A Johns Hopkins Egyetem szombat esti adatai szerint 2 865 938 fertőzöttet tartottak nyilván világszerte, 200 ezren haltak meg és 825 ezren gyógyultak meg.

A legtöbben az Egyesült Államokban betegedtek meg, összesen 924 ezren, 52 ezren meghaltak és 110 ezren gyógyultak meg. A helyzet messze New York államban a legsúlyosabb, ott már 16 800-an haltak meg.

Az európai országok közül egyik legsúlyosabban érintett

Olaszországban a szombat esti adatok szerint 26 ezer fölé emelkedett a halottak száma,

miután egy nap alatt újabb 415 ember halt meg. A diagnosztizált fertőzöttek száma jelenleg 195 ezer. A betegek hetvennyolc százaléka házi karanténban tartózkodik, mivel enyhe tüneteket mutat vagy tünetmentes. Több mint 21 ezren vannak kórházban. A gyógyultak létszáma meghaladta a 63 ezret. Az utóbbi egy nap alatt több mint 2600-an hagyhatták el a kórházat.

A koronavírus-fertőzés elkerülése érdekében plexi védőfalat szerel fel a bárpultra egy férfi egy római étteremben 2020. április 23-án. Forrás: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

A szombati adatok szerint Nagy-Britanniában meghaladta a húszezret az új koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma, az elmúlt 24 órában 813 halálesetről számoltak be a brit kórházak. Jelenleg 16 411 beteget ápolnak a brit kórházakban a koronavírus okozta betegség miatt, egy nappal korábban 17 049, a hét közepén még több mint 18 ezer ember volt kórházban a Covid-19 betegséggel. A szigetországban eddig 148 ezren kapták el a betegséget, az utóbbi 24 órában 4913 új koronavírus-fertőzést azonosítottak.

Spanyolországban jelenleg 225 ezer fertözöttet azonosítottak és 22 902-en haltak meg. A tartományokból érkező adatok összesítése szerint a gyógyultak száma szombatra elérte a 95 708-at, egy nap alatt 3353-mal emelkedett a pénteki 3105 és a csütörtöki 3335 után.

Horvátországban többen gyógyultak már ki az új koronavírus okozta Covid-19 betegségből, mint ahányan jelenleg fertőzöttként vannak nyilvántartva, eközben Szlovéniában enyhén nőtt a napi fertőzöttek száma az elmúlt napokhoz képest. Horvátországban a legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 7-tel, 2016-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és az elmúlt napban történt három halálesettel 54-re nőtt a halálos áldozatok száma.

Zágráb három lépésben, fokozatosan indítja újra az életet:

szigorú intézkedések mellett hétfőtől kinyithatnak a kisebb üzletek, május 4-től a fodrász- és kozmetikai szalonok, 11-től pedig az óvodák és az alsó tagozatos általános iskolák is megkezdhetik működésüket.
A válságstáb tájékoztatása szerint az üzletek nyitvatartását is meghosszabbítják. Azok 7-től 22 óráig lehetnek majd nyitva egy óra szünettel az eddigi 8-17 óra helyett. Az egy óra szünet alatt a dolgozóknak mindent fertőtleníteniük kell az üzletekben.

Az új rendelet szerint ugyanakkor ünnepnapokon és vasárnap zárva kell tartaniuk, ez alól kivételt képeznek a benzinkutak, pékségek és trafikok.

A ruházati üzletekben nem lehet felpróbálni a ruhákat, a visszavitt árut, amennyiben az mégsem felel meg vásárlónak, a boltok kötelesek visszavenni.

A munkáltatóknak a munkafelvétel előtt minden alkalmazott testhőmérsékletét meg kell mérniük, amennyiben az meghaladja 37,2 Celsius-fokot, a dolgozókat hazaküldik.

Kinyithatnak a múzeumok, galériák és a könyvtárak is. A higiéniai előírások mellett ugyanakkor be kell tartaniuk a társadalmi távolságtartás szabályait is, ezért száz négyzetméteren legfeljebb 15 ember tartózkodhat. Az első lépés sikerétől függ, hogy további szakasza életbe lép-e az újrakezdés. Amennyiben fertőzések száma ismét növekedni kezdene, a kormány azonnal visszaállítják a szigorításokat.

Szlovéniában egy nap alatt 15-tel, 1388-ra emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma. A legtöbb napi fertőzést, 70-et, március 26-án jegyezték fel, az elmúlt egy hétben ugyanakkor 10 alatt maradt a napi fertőződések száma.