Csütörtöktől kötelező a bölcsődei és óvodai felügyelet biztosítása

koronavírus, járvány, Abony,  óvoda, fertőtlenítés
Vágólapra másolva!
Az önkormányzatok nem kérhetnek pénzt az ügyeletért, annak ideje alatt az étkezést is biztosítaniuk kell, egy csoportban legfeljebb öt gyerek lehet, a szülőknek pedig nyilatkozniuk kell arról, hogy tudomásuk szerint nem fertőző beteg a gyerekük - mondta Novák Katalin a részletekről.
Vágólapra másolva!

Mától kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítaniuk azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a koronavírus-járvány miatt bezáratták ezeket az intézményeket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin azt mondta, az

Mától kötelező bölcsődei és óvodai felügyeletet biztosítani Fotó: Polyák Attila - Origo

A bölcsődei és óvodai dolgozók munkahelyének megtartásáért az intézmények és a szolgáltatók állami támogatást kapnak a veszélyhelyzet idején.

A bölcsődei támogatás összegének megállapításakor a veszélyhelyzet első napját megelőző napon beíratott gyermekek számát veszik alapul

- tudatta.

Hozzátette: szintén a munkahelyek megtartását segíti, hogy az önkormányzat átirányíthatja a bölcsődei és óvodai dolgozókat másik szolgáltatóhoz. Az államtitkár közölte, hogy

a munkaadók munkahelyi gyermekfelügyeletet szervezhetnek a dolgozóik 20 hét fölötti és 14 év alatti gyermekeinek.

A munkaadónak csak bejelentési kötelezettsége van, és adókedvezményt is kap - mondta Novák Katalin.