Több emberre rátámadt egy testvérpár Fejér megyében

Vágólapra másolva!
A testvérpár több emberre is rátámadt azért, hogy megszerezzék az értékeiket. Ezen kívül egy dohányboltot is ki akartak rabolni, ott késsel fenyegették az eladót.
Vágólapra másolva!

A testvérek 2018 decemberében először egy ismeretlen emberbe kötöttek bele minden ok nélkül, majd meg is verték.

Később egy dohányboltot akartak kirabolni úgy, hogy késsel fenyegették az alkalmazottat.

Ezek után még két emberre rátámadtak, hogy elvegyék az értékeiket, az egyik esetben ez sikerült is.

Az elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság az ügyészség javaslatával megegyezően megváltoztatta, a testvérpárt többek között 2 rendbeli rablás és súlyos testi sértés kísérlete miatt mondta ki bűnösnek.

A korábbi 5 és 4 éves börtönbüntetést 9 illetve 6 év fegyházbüntetésre súlyosította.

Az ítélet ellen az ügyész és a védelem is fellebbezett, így az nem jogerős – írja közleményében a Fejér Megyei Főügyészség.