Gyurcsányné szerint az a helyes, ha uniós pénzt kapnak a bevándorlást támogató Soros-szervezetek

Dobrev Klára; Gyurcsány Ferenc
Budapest, 2018. január 27. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke feleségével, Dobrev Klárával a 14. évértékelő beszéde után 2018. január 27-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Az ország szuverenitásához az is hozzátartozik, hogy a magyar nemzeti ügyeket megvitatják a pártok, és a választópolgárok eldöntik azokat, de vannak, akik mindig úgy érzik, hogy külföldről kellene ehhez segítséget kapni, például a Soros-hálózat támogatása révén – így reagált Gulyás Gergely Gyurcsányné azon kijelentésére, miszerint a DK EP-képviselője ellenzi azt a magyar törekvést, hogy a bevándorláspárti, Soros György által finanszírozott álcivil szervezeteket uniós pénzből ne finanszírozzanak. Vagyis, hogy ne tudják így segíteni - éppen uniós pénzből - a bevándorlást. Gyurcsányné viszont éppen ezt akarja.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés által kedden elfogadott határozati javaslat többek között azt tartalmazza, hogy az EU zárja le a folyamatban lévő hetes cikkely szerinti eljárásokat, politikai pártokat és „politikai tevékenységet végző, civilnek álcázott szervezeteket" uniós forrásból ne támogassanak, továbbá kiemelték: elfogadhatatlan a források – jogállamiság címszó alatt – politikai és ideológiai feltételekhez kötése.

Mindezzel kapcsolatban Gyurcsányné a Klubrádiónak azt mondta, hogy „ebbe nem mehet bele az Európai Unió.”

Gyurcsány felesége ezen kijelentésével - elég egyértelműen - a Soros György által támogatott, a bevándorlást pártoló, "civil" szervezetek oldalára állt. De hát fogalmazhatunk még konkrétabban is: a bevándorlás támogatása mellé állt.

Mindezek mellett pedig Gyurcsányné ezek szerint ellenzi azt is, hogy átláthatóak legyenek a külföldről finanszírozott civil szervezetek.

Gyurcsányné ismételten a bevándorláspárti Soros-szervezetek pártján áll Forrás: MTI/Mohai Balázs

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője Gyurcsányné megjegyzésével kapcsolatban kérdésre válaszolva a Kormányinfón azt mondta, ha valaki a nemzeti érdekérvényesítést az EU-ban zsarolásnak tekinti, annak a nemzeti érdekérvényesítés elfogadhatatlan bűn.

- magyarázta. Hozzátette: minden olyan tevékenység nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel, amely külföldi pénzből akarja befolyásolni a döntéshozatalt és korlátozni a szuverenitást.