Menczer Tamás: Támadás zajlik Magyarország ellen

MENCZER Tamás
Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkár
Vágólapra másolva!
Magyarország elleni támadásnak tekinthető az uniós források elosztását és a politikai feltételek összekapcsolását a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, aki erről az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában beszélt.
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás a magyar és a holland miniszterelnök között kibontakozó vita kapcsán azt mondta: a holland előterjesztés szerint valakik új, ködös szabályok alapján megmondanák, hogy melyik ország jó demokrácia és melyik nem.

- fűzte hozzá.

Mindez pusztán bosszú Magyarország migrációt elutasító politikája miatt - jegyezte meg az államtitkár.

A holland jogállamról szólva Menczer Tamás emlékeztetett arra, hogy

Menczer Tamás leszögezte: nagyon jó, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, mert ha egy balliberális, Gyurcsány Ferenc, vagy valaki más lenne, akkor

az ország politikai értelemben már "holland gyarmat lenne".

- jegyezte meg az államtitkár azzal kapcsolatban, hogy a radikális baloldali párt európai parlamenti képviselői a szerintük "Európa-ellenes populisták" megfékezésére hivatkozva a holland álláspontot támogatják.