A Gyurcsány irányította baloldal áll a Színművészetin zajló radikális akció mögött

Színház- és Filmművészeti Egyetem, Vas utca, barikád, tüntetés, színmű, színművészeti egyetem, 2020. szeptember 1.
Vágólapra másolva!
A volt baloldali főpolgármester, Demszky Gábor, a momentumos Donáth Anna és a Jobbik országgyűlési képviselője, Stummer János is megjelent kedden a Színművészetin zajló radikális akció helyszínén. Korábban a szocialista Gy. Németh Erzsébet állt ki a magukat elbarikádozó diákok csoportja mellett. Bár a szervezők azt állítják, hogy a baloldalnak semmi köze az eseményhez, a tények mást mutatnak. Az egyetem szeptember elsejétől alapítványi fenntartású magánegyetemként működik tovább, azonban a döntést az egyetem vezetése és a hallgatók sem hajlandók elfogadni. A változtatásra többek között azért volt szükség, mert az elmúlt évtizedben az Állami Számvevőszék is többször jelezte, komoly gondok vannak a gazdálkodással. A mostani akciót Gyurcsány Ferenc a Vidnyánszky Attilának címzett fenyegetésével készítette elő.
Vágólapra másolva!

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hétfő éjjel elfoglalták az egyetemet, kedden délután megtartott sajtótájékoztatójukon pedig többek között garantált autonómiát, valamint a jelenlegi kuratórium lemondását követelték.

A baloldal áll a Színművészetin gerjesztett botrány mögött is Fotó: Koncz Márton - Origo

Az egyetem szeptember elsejétől alapítványi fenntartású magánegyetemként működik tovább, azonban a döntést az egyetemi vezetés és a hallgatók sem hajlandók elfogadni.

Hétfőn és kedden az egyetem vezetése és szenátusa, valamint az intézmény több tanára is lemondott.

Vidnyánszky Attila, az újonnan alakult alapítványi kuratórium elnöke sajnálatosnak tartja, hogy lemondott az egyetem vezetősége, és azt is, hogy sokáig nem akartak tárgyalni velük.

Mint korábban mondta,

benne különösképpen megvolt a szándék az együttes gondolkodásra, azonban múlt csütörtökön az egyetem képviselői nem jöttek el a minisztériumba, a diákok képviselői meg sem indokolták távolmaradásukat, az egyetem rektora pedig egyéb elfoglaltságára hivatkozott.

Vidnyánszky: Sajnálatos, hogy nem akart tárgyalni a Színművészeti tanári kara Fotó: Mudra László - Origo

A baloldal áll az akció mögött

Kedden a Színművészeti előtt

megjelent Donáth Anna momentumos EP-képviselő és Demszky Gábor, Budapest volt baloldali főpolgármestere is, és a Jobbik egyik országgyűlési képviselője Stummer János is

– derült ki a Pestisrácok cikkéből.

Az elbarikádozott diákoknak több baloldali civil szervezet és személyiség (Iványi Gábor) vitt élelmiszert. Gy. Németh Erzsébet gyurcsányista főpolgármester-helyettes is szolidaritást vállalt a hallgatókkal és a tanárokkal.

Mindezek a fejlemények egyértelműen azt mutatják, hogy a színművészetis akció mögött a baloldal áll.

Ezt támasztja alá az is, hogy az ATV információi szerint Gyurcsányné Brüsszel segítségét kéri a törvényesen megválasztott kuratórium ellen.

Fokozott korrupciós veszélyek

A mostani történések megértéséhez érdemes azt is felidézni, hogy több mint 10 éve sorozatos gazdálkodási szabálytalanságok és fokozott korrupciós veszélyek jellemzik a Színház- és Filmművészeti Egyetem gazdálkodását. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nyilvános jelentése már 2019-ben jelezte: mivel az egyetem gazdálkodása a korábbi ellenőrzések tapasztalatai és jelen ellenőrzés megállapításai szerint évek óta nem felel meg a törvényi előírásoknak, ezért felvetődik, hogy a közpénz szabályszerű felhasználása és a közvagyon védelme érdekében indokolt lenne megfontolni az egyetem közfeladatainak más szervezeti keretek között történő ellátását.

2015 márciusában zárta le az ÁSZ az SZFE 2009-2013 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését. A szabálytalanságok és korrupciós veszélyek ellen védettséget biztosító belső kontrollrendszerének kialakítása és működtetése nem felelt meg az irányadó jogszabályi előírásoknak.

Az ÁSZ számos hiányosságot és szabálytalanságot állapított meg az intézmény pénzügyi és vagyongazdálkodásában is.

Hosszú évek óta nincs rendben az egyetem gazdálkodása az Állami Számvevőszék szerint Fotó: Nagy Boglárka

Az Állami Számvevőszék jelentésben az olvasható, hogy az ÁSZ 2018 februárjában fejezte be az SZFE utóellenőrzését, amely során azt értékelte, hogy az egyetem vezetése végrehajtotta-e a 2015 márciusában lezárt ellenőrzés megállapításai és javaslatai alapján összeállított intézkedési tervét.

Kiderült, hogy az egyetem az intézkedési tervben vállalt feladatok jelentős részét részben, vagy egyáltalán nem hajtotta végre.

Mindenek fényében érthető, hogy miért ragaszkodik a baloldal a kialakult status quóhoz az egyetemen, és miért tesz meg mindent annak érdekében, a diákokat is felhasználva, hogy ne történjen semmilyen változás.

Gyurcsány kezdte a támadást

„Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek" – ezekkel a sorokkal kommentálta Gyurcsány Ferenc a Nemzeti Színház főigazgatójának kinevezését az SZFE alapítványának élére. A politikus ezzel olyan verbális támadást intézett az ország egyik legnagyobb művésze ellen, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. Gyurcsány ugyanis - egy esetleges kormányváltás esetére - vagyonelkobzással és teljes ellehetetlenítéssel fenyegette meg a Kossuth-díjas rendezőt.

Elképesztő mondatokat engedett meg magának Gyurcsány Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ezzel kiengedte a szellemet a palackból, azt üzenve, hogy Vidnyánszky Attilával és a jobboldali művészekkel szemben bármit meg lehet tenni.

Gondolatai jól láthatóan bátorítólag hatottak az egyetem hallgatóira, akik a radikális baloldal jól ismert eszköztárához nyúlva, fennhatóságuk alá vonták az intézményt.

Gyurcsány fenyegetőzése ellen tiltakozva Rákay Philip az Origón írt egy publicisztikát. A nagy visszhangot látva petíciót indított, amelyhez aztán 301 művész és közéleti személy csatlakozott, és most már több mint 30 ezren támogatják szerte az országból és a határokon túlról is.