A kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpont három diákjának is pozitív lett a koronavírustesztje, ezért karanténba került 90 diák és 13 tanár.

A Kisalföld.hu azt írja, hogy a katolikus iskolaközpontban a megszokott rend szerint kezdődött az év, szentmisével egybekötött tanévnyitóval. Biró Péter, a Páli Szent Vince Iskolaközpont igazgatója azonban a hétvégén értesítést kapott a Népegészségügyi Központtól,  miszerint 3 tanulónak pozitív lett a koronavírus tesztje.  Az igazgató ezt egyből jelezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a fenntartó felé.

A 3 diák 3 különböző osztályba jár, egyikük alsós, másikuk felsős, illetve van köztük egy gimnazista. A kontaktkutatás után  90 diák és 13 pedagógus került járványügyi megfigyelés alá, ők nem hagyhatják el az otthonukat, a héten tesztelik őket. A Minisztérium és az Operatív Törzs álláspontja szerint jelenleg nem rendelnek el szünetet az iskolában. 

Két lehetőség van nagyszámú, igazolt fertőzés esetén. Az Oktatási Hivatal rendkívüli tanítási szünetet, az Operatív Törzs a digitális tanrendre való átállást rendelheti el. Utóbbira van intézkedési tervünk, amit megkaptunk az Emberi Erőforrásuk Minisztériumától  - nyilatkozta Biró Péter, aki szerint felkészültek arra az esetre is, ha át kellene állniuk a digitális oktatásra.

A kép illusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

Az intézménybe 100 óvodás és 730 általános iskolás, illetve gimnazista jár, a tanári kar 74 pedagógusból áll. A karanténba került tanárok óráit helyettesítéssel oldják meg az átmeneti időben.

A megfelelő előírásokat, ahogy korábban, úgy a jövőben is betartják. Biró Péter hozzátette, hogy a tesztelések eredményeinek ismeretében várhatóak a következő lépések.