Kásler Miklós: Van elég kórházi ágy, van elég intenzív terápiás ágy, van elég szakszemélyzet

KÁSLER Miklós
Budapest, 2020. szeptember 21. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatót tart a fiúk HPV-oltásáról az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2020. szeptember 21-én. Ősztől a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Egymás után, lépcsőzetesen nyitjuk ki az ellátóhelyeket, hogy még a lehetőségét is kizárjuk annak, hogy esetleg több kórházban is elinduljon a fertőzés - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a minisztérium hivatalos Facebook-oldalán elérhető videóban. A tárcavezető megerősítette, hogy a kórházi ellátás tárgyi és személyi feltételei is biztosítottak, majd beszélt az egészségügy átfogó szervezeti átalakításáról, és a népbetegségek elleni küzdelem aktuális helyzetéről is, kitérve a HPV-elleni oltás fiúkra való kiterjesztésére.
Vágólapra másolva!

"Teljesen egyértelműen tudom mondani: van elég kórházi ágy, van elég intenzív terápiás ágy, van elég szakszemélyzet. Rendszerszerűen kidolgoztuk, hogyan nyitjuk meg egymás után, lépcsőzetesen az ellátóhelyeket, hogy a kapacitások határáig használjuk ki az egyes kórházakat. Így a többi kórházat tehermentesítjük, és kizárjuk azt a lehetőséget, hogy egyszerre esetleg több kórházban is elinduljon a kórházi fertőzés" - jelentette ki a miniszter.

"Olyannyira előkészítettük a kórházi kapacitásokat, hogy ezzel kapcsolatban a legelső körlevél minden magyar kórház főigazgatójának szeptember másodikán ment ki. Azóta folyamatos a tájékoztatás. Élő a kapcsolat a kórházakkal. Mindig, mindenki, mindent időben megtud" - tette hozzá Kásler Miklós.

Az egészségügy szerkezeti átalakulásával kapcsolatban kifejtette:

"A magyar egészségügy egész szemléletét a megelőzés felé szeretnénk tolni, hiszen a magyar emberek számára a legnagyobb nyereség az, ha a betegség minél később alakul ki vagy egyáltalán ki sem alakul" - húzta alá. A feladatok sorában következik a betegségek ellátása az alapellátástól a megyei kórházakig, illetve a népbetegségek gyógyítása, melyeket a legpusztítóbb betegségeknek tart a miniszter.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Forrás: MTI/Bruzák Noémi

"A keringési betegségek esetében a struktúra kialakítása a végéhez közeledik. A mozgásszervi betegségek kezelésének a tradíciói jelentősek. A mentálhigiénés ellátásban rendkívül káros volt az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet felszámolása" – hangsúlyozta Kásler Miklós. Egy európai hírű intézetről volt szó. Újraépítése megkezdődött, és építjük a gyermekgyógyászati országos rendszert is.

Kásler Miklós eloszlatta azt a tévhitet is, hogy a HPV csak a lányoknak, nőknek okozhat súlyos betegséget. A HPV nemcsak a méhnyakrák előidézője, hanem a férfiaknál szájüreg-, garat- és gégerákot is okozhat. "A HPV kiiktatása az életünkből csakúgy lehetséges, ha nemcsak az egyik nemet, hanem a másik nemet is vakcináljuk. Ezért ősztől már nemcsak a lányok, hanem önkéntes alapon és ingyenesen 12 éves fiúk is megkaphatják a HPV elleni oltást" - fogalmazott a miniszter.