Szijjártó Péter megnyitotta Magyarország genfi konzulátusát

SZIJJÁRTÓ Péter
Genf, 2020. október 13. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Daren Tang, a WIPO (Szellemi Tulajdon Világszervezete) főigazgatója (j) megbeszélést folytat Genfben 2020. október 13-án. MTI/KKM/Király Márton
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megnyitotta kedden Magyarország genfi konzulátusát.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a képviselet megnyitóján azt mondta, hogy

több mint szimbolikus, hogy Magyarország a koronavírus-járvány idején nyit egy újabb konzulátust.

Ez világosan mutatja a kormány feladatainak és kötelességeink sokszínűségét is, hiszen egyrészt meg kell védeni az emberek életét és egészségét, ugyanakkor, ahogyan arról a magyar emberek a nemzeti konzultációban világos döntést hoztak, a működőképességet is fenn kell tartani.

- hangoztatta Szijjártó Péter.

A tárcavezető szerint minden túlzás nélkül lehet azt állítani,

hogy Genf részben Európa, részben pedig a világ egyik fővárosa,

a huszadik és a mostani évszázad egyik diplomácia fellegvára a világban, ott található az ENSZ egyik globális központja, továbbá számos nemzetközi szervezet központja, a magyarok pedig nagy erőkkel vesznek részt a nagy nemzetközi szervezetek munkájában.

A városban található többek között

  • az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és
  • a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM),
  • az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa,
  • a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és
  • a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) székhelye.

Szijjártó Péter szerint az olyan országok számára, mint Magyarország - amelynek polgárai közül sokan élnek a határain túl, és exportteljesítménye jóval meghaladja a lakosság számából elvárható gazdasági teljesítményt - a nemzetközi szervezetek a nemzeti érdekérvényesítés nagyon fontos terepei.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Daren Tang, a WIPO (Szellemi Tulajdon Világszervezete) főigazgatója megbeszélést folytat Genfben 2020. október 13-án Forrás: MTI/KKM/Kkm/Király Márton

A tárcavezető rámutatott arra, hogy Genfben nemcsak azért él sok magyar, mert az ott lévő nemzetközi szervezetekben dolgozik, h

anem azért is, mert a város kiemelkedő magyar emigrációs központ volt már a reformkorban is, illetve az 1849-es és 1956-os emigrációs hullám idején is.

Emlékeztetett arra, hogy 1849 után telepedett le Genfben Zichy Antónia, az első felelős magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos özvegye, és Klapka György tábornok, aki a genfi haderők főparancsnokává vált, a várost és a kantont is diplomáciai megbízottként képviselte a nagyvilágban, illetve Bíbó István egyetemi tanulmányai is a városhoz köthetők. Az 1956-os forradalom után mintegy 14 ezer magyar választotta második hazájának Svájcot, és közülük sokan Genfbe és a környékére költöztek. Talán ennek is köszönhető, hogy az egyik első svájci 56-os emlékművet Genfben, a város külső részén állították fel - mondta a miniszter.

Jelenleg mintegy 2500 magyar él tartózkodási engedéllyel Genfben,

illetve a konzuli kerületbe tartozó három kantonban, és még mintegy 2-2,5 ezer magyar származású svájci állampolgárt tartanak számon a magyar hatóságok.

- mondta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) etióp főigazgatója Genfben, az Egészségügyi Világszervezet épületében lévő Semmelweis Ignác-szobornál találkozójukon 2020. október 13-án Forrás: MTI/KKM/Kkm/Király Márton

Felhívta a figyelmet, hogy az új genfi konzulátus immár az ötödik, idén megnyitott külföldi magyar képviselet.

Világszerte már 144 helyen működik magyar nagykövetség, főkonzulátus vagy konzulátus.


A tárcavezető szerint a Genfben élő magyarok mindennapi életének megkönnyítésén túl a konzulátus megnyitása legalább annyira szól a magyar-svájci kapcsolatoknak is, Budapest ezzel elismeri fontosságukat, és kifejezi szándékát, hogy dolgozni szeretne a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztésén.

Svájc Magyarország 25-ik legfontosabb kereskedelmi partnereinek egyike, a Magyarországra érkezett beruházások tekintetében Svájc a 11-ik helyen áll, 825 svájci vállalat összesen 30 ezer magyar család megélhetését biztosítja és teszi kiszámíthatóvá. Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a múlt héten a svájci Nestlé mintegy ötvenmilliárd forintos beruházást jelentett be Nyugat-Magyarországon.