Miután a tárgyalóasztalnál nem született egyezség a 3-as metró alagút-rekonstrukciójának folytatásáról, a BKV és a Swietelsky Vasúttechnika levélben győzködi egymást. Könnyen elképzelhető, hogy új közbeszerzést kell kiírni, mindez pedig jelentős csúszást okozhat a felújításban. 

Újabb dátumot jelölt meg a BKV a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-nek az M3-as vonal középső alagúti szakaszát érintő munkavégzés megkezdésére – erről Bíró Endre, a BKV igazgatósági tagja, a Metróért Egyesület elnöke beszélt a Világgazdaságnak. A pontos határidőt üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, de azt elmondta, hogy az adott napig a vállalkozónak át kell vennie a munkaterületet, előzetesen pedig ismertetnie kell az ütemezési terveket. A szóban forgó dátum 2021-re esik. Bíró Endre úgy fogalmazott: nagyon halvány esély van arra, hogy a Swietelsky Vasúttechnika megkezdje a kivitelezést. Semmi jóról nem tudok beszámolni, de nem teljesen kizárt ez a forgatókönyv, mert a cég is érzi, hogy az álláspontja nincs körülbástyázva.

A 3-as metró belvárosi szakaszát november 7-én zárták le, azóta busszal pótolják a szerelvényeket. Hét állomás felújítását az osztrák építőipari multi egy másik leányvállalata, a Swietelsky Építő Kft. megkezdte, az alagúti feladatokat végző Swietelsky Vasúttechnika azonban nem állt munkába.

Egyre nagyobb a káosz a 3-as metró felújítása körülFotó: Koncz Márton - Origo

A kezdést a 18 milliárd forintos többletigényének kifizetéséhez kötötte, de ebből a BKV csak mintegy 8 milliárdot ismer el. A felek a vitát február óta tárgyalással próbálták rendezni, de nem tudtak megállapodni a végső dátumként megjelölt november 9-ig sem. Ezért a BKV berekesztette a tárgyalást, de az érintett szerződést nem mondta fel. Bíró Endre szerint a fővárosi tömegközlekedési vállalat külső jogászok szakvéleményét is kikérte az ügyben.

E szerint a vállalkozói követelés benyújtása szerződésmódosítási kísérletként értelmezhető, amely bár meghiúsult, az eredeti, még 2017 szeptemberében kötött megállapodás továbbra is érvényben maradt. Ha a Swietelsky Vasúttechnika a megadott napig sem kezd el dolgozni, azzal megszegi a szerződést, a BKV pedig új közbeszerzést írhat ki a feladatra. Más kérdés, hogy ez a szcenárió további csúszást okozhat a már eleve időzavarral küzdő, 2022 végi átadással tervezett projektben.

A BKV úgy nyilatkozott, hogy prioritásként kezeli a 3-as metró határidőre történő felújítását, és ennek megfelelően hozza meg döntéseit.

Az állomások felújítása is bajba kerülhet

November 9. óta a felek levélben győzködik egymást a folytatásról. Ám a parttalan alkudozás már nemcsak a 3-as metró alagútjának felújítását érinti, hanem azzal is fenyeget, hogy ellehetetlenül a Swietelsky Építő munkavégzése is, vagyis az állomások felújítása is bajba kerülhet. Bíró Endre megerősítette, hogy mivel az alagúti és az állomási kivitelezés egymásra épül, az alagúti munka elakadása valóban akadályozza a Swietelsky Építőt.

„Pillanatnyilag nincs ilyen helyzet, de a kockázat később felmerül" – mondta.