A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást

koronavírus, COVID-19, vakcina, védőoltás, labor, illusztráció
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást, a politikai hangulatkeltések ellenére most a szakembereink elhivatottsága és teljesítménye a záloga a sikeres járványkezelésnek - írta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szombaton a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető úgy fogalmazott: ebben az évben már másodjára kényszerülünk visszahúzódni szűkebb pátriánkba az egészségünk védelmében. Tesszük ezt annak reményében, hogy kellően lelassíthatjuk a koronavírus terjedését a megfelelő vakcina elérhetővé válásáig. A hangsúly pedig a garantáltan biztonságos és hatékony oltóanyagon van - mutatott rá.

Mint írta, több ország számos gyártója jelentett be kecsegtető eredményeket, de fontos leszögezni a tényeket:

az új típusú koronavírus felbukkanása óta már többszörösen felül kellett vizsgálni a típusos tünetek, az alkalmazandó terápiák és medicinák listáját.

Kásler Miklós azt írta, hosszú hónapok óta dolgozik együtt az érintett területek legkiválóbb képviselőivel, akikkel

a rendelkezésre álló szakirodalom és tapasztalatok legszélesebb skáláját elemezve készítenek elő valamennyi döntést.

Illusztráció Forrás: Science Photo Library via AFP/MICROGEN IMAGES/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Microgen Images/Science Photo Li

Kiemelte, a jelenlegi rendkívüli helyzetben pedig a kormányzati feladatmegosztás azzal segíti a munkát, hogy a járványügyi és egészségszakmai döntések támogatását és szigorú operatív végrehajtását az Operatív Törzs és az egyenruhás testületeink vezetőjeként a belügyminiszterhez delegálja.
Ez a struktúra és munkamegosztás pedig a járvány első hullámában már látható és érezhető eredményességgel bizonyított - jelezte a miniszter.

"Mindannyiunk közös érdekében higgadtságra és mértéktartásra intek valamennyi véleményformálót, ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy

- zárta bejegyzését Kásler Miklós.