Kiskunfélegyházi iskolájában árult kábítószert egy 17 éves fiú

Vágólapra másolva!
A fiú még 18 éves sem volt, amikor elkezdte árulni a kábítószert a kiskunfélegyházi középiskolában, ahol tanult. Heti rendszerességgel adott el extasy tablettákat, marihuánát, kristályt és zsályát mielőtt elfogták.
Vágólapra másolva!

A fiú a drogot hétvégente egy Csongrád-Csanád megyei községben szerezte be.

A „szoktatós" adagot 2000 forintért, a normál tablettákat pedig 3 500 forintért adta.

Az iskolában egy nagyjából 40 diákból álló vásárlói köre volt.

Általában hetente 4-5 db tablettát adott el, ritkán volt olyan hét, amikor nem tudott hozzájutni, így eladni sem tudott.

Az előbbieken felül kristály és zsálya nevű drogokat is árult az iskolában, amelyeket Kiskunfélegyházán szerzett be. Előbbi

grammját 3 000, míg egy pakk „zsályát" 1 500 forintért adott, és azt az iskola vécéjében porciózta.


A marihuánát többször a mellékhelyiségben rejtette el.

A dílerkedéssel, közel 200 ezer forintot keresett, amelyből ruhákat és ételt vett, mielőtt elfogták.