Évi tízmilliós fizetése mellett közel 33 millió forintos jutalmat tett zsebre a DK-s Niedermüller Péter jelenlegi jobbkeze, a Soroksárról Erzsébetvárosba helyezett jegyző, Laza Margit – tudta meg a PestiSrácok. A gyurcsányista polgármester jegyzője a főváros XXIII. kerületéből, Soroksárról távozott közpénzzel kitömve. Laza Margit 2011 májusától 2018 május végéig részesült különböző mértékű jutalmakban úgy, hogy voltak olyan hónapok és időszakok, amikor Laza Margit duplán örülhetett, hiszen a különböző kifizetések részben vagy egészében ugyanazokat az időszakokat érintették, amiért már egyszer a soroksári kasszához járulhatott.

Niedermüller Péter jelenlegi jegyzőjének ténykedése – a károkozáson kívül – közel 130 millió forintba került Soroksárnak. Ez persze nem volt elég. Laza Margit azt az ügyeskedést is végrehajtotta, hogy a tulajdonában álló kocsit úgy adta át üzembentartásra a XXIII. kerület önkormányzatának, hogy az autóval kapcsolatos minden kiadást, az üzemanyagtól a biztosításon át a szervizelésig az önkormányzat fedezte.

A PestiSrácok.hu Laza Margit 2015-ös évjáratú Mitsubishijének 2017. január 10-én kelt üzembentartói szerződését is megszerezte, amelyet tulajdonosként Laza Margit, üzembentartóként pedig Geiger Ferenc polgármester írt alá, és amelyben feketén-fehéren szerepel: az önkormányzat "a szerződés aláírásának napjától köteles a járművel kapcsolatos mindennemű kiadás viselésére".

Niedermüller PéterForrás: MTI/Mohai Balázs

Kérdéses, hogy a járműhasználatról és annak költségeinek a fedezéséről Geiger Ferenc egy személyben dönthetett-e? Tekintettel arra, hogy kizárólagos használati jogot is kapott Laza Margit, így a szerződést elvileg a képviselő-testületnek kellett volna jóváhagynia, így a testület döntési jogkörének az elvonása törvénysértő lehetett. Ráadásul ezzel egy időben taxikártyát is használt, az évi tízmilliós fizetését pedig közel 33 milliós jutalommal triplázta meg.

Furcsa, hogy a fenti juttatásokban és közpénz-tízmilliókban úgy részesült Laza Margit, hogy soroksári jegyzőként számos olyan ügy, döntés kötődik a nevéhez, amelyek miatt súlyos büntetéseket kellett fizetnie az önkormányzatnak. 

Laza Margit jegyzősége alatt a XXIII. kerületi hivatal például tízmilliós büntetést kapott sorozatos szabálytalan közbeszerzés miatt.  A jogi felügyelete alá tartozó önkormányzatot szabálytalan közbeszerzés miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság közel tízmilliós büntetés megfizetésére kötelezte.

Az ügy pikantériája, hogy ezekben a közbeszerzésekben az akkori alpolgármester, a Laza Margithoz közel álló Weinmann Antal tevékenyen részt vett. Laza Margit soroksári munkája alatt több aljegyzőt is "elfogyasztott". Két volt aljegyzője munkaügyi pert indított ellene, amely perek elvesztése szintén milliós nagyságrendű kárt okozott az önkormányzatnak.