Csak a pénzét akarta egy nőnek egy borsodnádasdi férfi

Vágólapra másolva!
Az ózdi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két borsodnádasdi férfival szemben, aki egy helyi családi házból többmillió forintot elloptak. A fiatalabb férfi csak azért ismerkedett meg a lánnyal, mert tudta, hogy gazdag családból származik, és már az elejétől kezdve a pénzére pályázott.
Vágólapra másolva!

Egy 19 éves férfi 2019 novemberén előre eltervezetten megismerkedett egy korabeli lánnyal az interneten.

A férfinak fontos volt, hogy választottja jó anyagi körülmények között éljen, mert úgy gondolta, hogy ezzel szert tehet az ő, illetve családja pénzére.

Úgy tervezte, hogy amit az anyagi javakhoz hozzájut, kidobja a kiszemelt áldozatát. Ki is választott egy nőt, akit erre alkalmasnak talált. Összeismerkedett vele és kihasználta az érzelmeit.

Ellopta a lakáskulcsait, amiről másolatot készíttetett.

Hogy ne tűnjön gyanúsnak, ehhez egy olyan alkalmat választott, amikor sem ő, sem a család tartózkodott az ózdi lakásban. Bűntársával, egy 46 éves férfival megbeszélte, hogy a másolt kulccsal menjen be a lakásba, és kutassa fel a pénzüket.

A férfi így is tett. 2020. február 2-án bement a házba és többmillió forintot elvitt.

Forrás: Police.hu

A 46 éves férfi előbb tagadta, majd később a 19 éves társára nézve tett terhelő vallomást tett, miután elfogták. A fiatal férfi is a bűncselekmény elkövetését.

Az ózdi rendőrök lezárták a nyomozást. Az ügy iratait vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek - írja a Police.hu.