Egy család megölésére készült egy börtönből szabadult pápai férfi

Pápa, támadásra készülő férfi
Ezzel a késsel akarta megölni a volt párját és annak új családját egy börtönből szabadult férfi
Vágólapra másolva!
Emberölés előkészületével vádolja a Veszprém Megyei Főügyészség azt a pápai férfit, aki kiszabadulva a börtönből, a vele fogvatartása alatt szakító volt élettársa, a nő új párja és közös gyermekük megölését tervezte.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi már a kapcsolatuk ideje alatt is többször rátámadt az élettársára, aki emiatt nem tett feljelentést. Miután a férfit 2015 nyarán letartóztatták és börtönbe zárták, a nő közölte vele, hogy nem várja meg.

Ennek ellenére az asszony még két évig tartotta vele a kapcsolatot, de 2017-ben szakítottak egymással. A nőnek új élettársa lett.

A börtönben ülő férfi ebbe sehogy sem tudott belenyugodni. Sértettségében előbb telefonon, majd miután a nő megváltoztatta a számát, levélben és szabaduló ismerősein keresztül fenyegetni kezdte a nőt és új élettársát.

Azt is mondta, hogy felgyújtja a házukat.

Bosszúvágya odáig fajult, hogy már 2018-ban a börtönben elhatározta, hogy leszámol velük.

Amikor a párnak 2019-ben gyermeke született, az ő megölését is tervbe vette.

A férfi tavaly júniusban kiszabadult. Megtudta, hogy kiszemelt áldozatai autóbusszal járnak be Pápára. Többször várt rájuk a helyi buszpályaudvaron, azzal a szándékkal, hogy megöli őket. Volt élettársa tartott tőle, és mindent megtett annak érdekében, hogy elkerülje vele a találkozást.

Alig mert otthonról kimozdulni, amikor pedig mégis utaznia kellett, nem a pályaudvaron, hanem egy másik megállóban szállt le.

Ezzel a késsel akarta megölni a volt párját és annak új családját egy börtönből szabadult férfi Forrás: Police.hu

Tavaly nyár végén, augusztus 11-én

a férfi kést vett magához, amikor megtudta, hogy a családnak Veszprémbe kellett utaznia.

Ismét a buszpályaudvarra ment, és ott várt rájuk, azért, hogy végezzen velük.

Szándékától még ismerősei sem tudták eltántorítani, akikkel a pályaudvaron találkozott, és akiknek a tervéről beszámolt.

A család azonban nem akart megérkezni. Nem azzal a járattal érkeztek, amit a férfi várt, hanem egy későbbivel, és akkor sem a buszpályaudvaron szálltak le,

így megint elkerülték vele a találkozást.

Amikor a nő megtudta, hogy a férfi az egész családját ki akarja irtani, feljelentést tett a rendőrségen. Volt élettársát őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását. A jelenleg is letartóztatás alatt álló férfival, mint visszaesővel szemben a főügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!