A férfi 2013 és 2019 között több megszakítással együtt élt egy nővel, akit Németországban prostitúcióra kényszerített. Amikor együtt voltak, rendszeres verte a nőt. Amit a nő a kuncsaftjaitól kapott, elvette tőle.
A nő többször is megpróbált végleg megszökni, de a férfi mindig felkutatta és visszakényszerítette magához.
Hat év után tudta végül a nő feljelenteni zaklatóját.
A férfi már néhány hónappal korábban újabb nővel is élettársi kapcsolatot létesített, aki beleegyezett abba, hogy prostituáltként dolgozzon neki.
Tőle is minden pénzt elvett, és őt is veréssel tartotta félelemben.
Neki is sikerült megszöknie, de a férfi őt is megtalálta. és egy társával megpróbálta visszavinni, de ez nem sikerült nekik.
Ez a segítő mutatta be a férfinak a harmadik áldozatát, akit ezután szintén prostituáltként dolgoztatott. Ezt a nőt is verte, azt mondta neki, hogy
összetöri a csontjait, ha nem végzi a munkáját.
Végül azzal az ürüggyel, hogy családját látogatja meg, sikerült a nőnek kiszabadulnia abból a lakásból, ahol a kuncsaftokat kellett fogadnia.
Őt csak azért nem sikerült visszakényszíretnie prostituáltként dolgozni, mert akkor már elfogták a rendőrök.
A férfi ellen most vádat emeltek.