Az ügyben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoznak - ismertette Bagoly Bettina.
A főügyészség a szökés-elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt
kezdeményezte a gyanúsított letartóztatását
- tette hozzá. Közölte azt is, az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelje el végrehajtani.
A letartóztatás ügyében a bíróság várhatóan kedden dönt.
Ahogy azt korábban az Origo is megírta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton jelentette be, hogy aznap délután
egy VI. kerületi kórházban sebészeti ollóval többször arcon és mellkason szúrt egy másik beteget egy Covid-osztályon ápolt férfi.
A gyanúsított kirohant az osztályról, a biztonsági őr megpróbálta visszatartani, de őt is megsebezte a kezén - írták akkor. Hozzátették: a rendőrök a kórház udvarán fogták el a 37 éves, kínai állampolgárságú támadót.