Egy rendőrnek akarta eladni a lopott biciklit a katalizátortolvaj

Vágólapra másolva!
A két férfi Budapesten és Velencén több mint 10 parkoló autóból vágtak ki katalizátorokat egy fűrésszel. Az egyik férfi egy biciklit is ellopott, amit álnéven akart adni, az álvevő azonban egy rendőr volt, így elfogták őket.
Vágólapra másolva!

A 22 éves és a 23 éves férfi tavaly nyáron

megállapodtak abban, hogy parkoló autók katalizátorát levágják, és azokat eladják.

A katalizátorok levágásához használt orrfűrészt Zalaegerszegen vették.

A két férfi ezután

késő este, illete hajnalban kiment a helyszínre, ahol emelővel megemelték a kiszemelt autót, aztán kivágták a katalizátort a kipufogó rendszer csővezetékéből.

Általában a XI. kerületben követték el a bűncselekményeket, de Velencén, a IX. kerületben, és egy XXII. kerületi bevásárlóközpont parkolójában álló autókból is loptak el katalizátorokat ezzel a módszerrel.

A

két férfi ezzel 12 embernek okozott közel félmilliós kárt. Egyikük egy biciklit is lopott úgy, hogy a zárját levágta, majd azt álnéven akarta eladni, azonban a biciklire jelentkező vevő az egyik intézkedő rendőr volt, így társával együtt elfogták.

2020 júliusában az ügyben szintén vádlott

20 éves nő a XI. kerületben jogtalanul parkolt az autójával egy mozgássérültek számára kialakított parkolóhelyen, ezért a közterület-felügyelők kerékbilincset szereltek fel az autójára. A nő kérésére a 22 éves férfi a kerékbilincset egész egyszerűen levágta.

Miután a közterület-felügyelők ezt észrevették, és

újabb kerékbilincset tettek a nő autójára, a nő pedig ismét megkérte a férfit, hogy vágja le róla. A férfi ezt meg is tette, amivel több, mint 200.000 forint kárt okozott

a közterület-felügyelőknek.

Az ügyészség lopás bűntette, és rongálás miatt nyújtott be vádiratot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!