A Soros-szervezetek irányítják a magyar pedofilellenes törvény elleni támadásokat

Soros György, Soros Alexander
Vágólapra másolva!
A Soros György bevándorláspárti spekuláns által finanszírozott álcivil szervezetek indítottak nemzetközi lejáratókampányt Magyarország ellen a pedofilellenes és gyerekvédelmi törvény miatt - ez derül ki, ha végigvesszük a tiltakozó szervezetek listáját, amelyek Brüsszelben is erőteljes lobbitevékenységet folytatnak. Pontosan ugyanazokról a szervezetekről van szó, amelyek Magyarországot az illegális migráció elutasítása miatt támadták. Vagyis az Amnesty Internationalről, a Civil Liberties Union for Europe-ról, a TASZ-ról, a Human Rights Watch-ról és persze a Magyar Helsinki Bizottságról. Nem véletlen, hogy ezen szervezetek magyarellenes hazugságkampányát a „Soros karmesterének" nevezett Gerald Knaus vezényli le, aki korábban a migráció kapcsán támadta hazánkat. A háttérben pedig nem csak Soros György jelenik meg, hanem a Soros-birodalom örököse, Alex Soros is.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban az UEFA-tól Brüsszelig

nemzetközi össztűz zúdult Magyarországra, csupán azért, mert az Országgyűlés elfogadott egy törvénycsomagot a gyermekek védelme érdekében, amely a pedofilok ellen, a gyerekek és a szülők jogai mellett áll ki.

A pedofilellenes törvényt a Soros György amerikai milliárdos által finanszírozott álcivil szervezetek homofóbtörvénynek kezdték hazudni, annak ellenére, hogy az legkisebb mértékben sem irányul a homoszexuális emberek ellen, és nem is vonatkozik a 18 év felettiekre (természetesen, amennyiben nem követnek el pedofil bűncselekményt, de itt sem tesz különbséget a nemi irányultság között).

Az alábbiakban sorra vesszük, hogy

mely Soros-szervezetek bonyolítják le a Magyarország ellen irányuló, nemzetközi lejáratókampányt, annak érdekében, hogy megfeleljenek a milliárdos spekulánsnak és a Soros-birodalom trónörökösének, leendő új főnöküknek, Alexnek.

Míg ugyanis Soros Györgynek - részben politikai és üzleti céljai miatt - az illegális és tömeges migráció volt személyes ügye, addig fia, Alexnek az LMBTQ-propaganda a személyes ügye. Az apja által finanszírozott szervezetek egyre inkább neki akarnak megfelelni, mivel fokozatosan ő veszi át a Soros-birodalom vezetését.

Alex Soros és párja Forrás: Origo

A lejáratókampányt pedig ezúttal is Soros régi embere, Gerald Knaus vezényli.

Ahogy arról az Origo csütörtökön a Magyar Nemzet alapján beszámolt, Knaus ismét aktivizálódott. A Nyílt Társadalom Alapítvány egykori ösztöndíjasa, a Soros Györgyhöz köthető European Stability Initiative (ESI) elnöke, a spekuláns lobbistája kedden nyilvános Twitter-bejegyzésben kelt ki az UFEA ellen, mivel az megtiltotta, hogy a müncheni aréna politikai okokból szivárványszínű kivilágítást kapjon a német-magyar focimeccs idején.

Gerald Knaus Forrás: Getty Images/2018 Tristar Media/Tristar Media

Knaus egyik bejegyzésében az Európai Labdarúgó Szövetséggel szembeni civil bojkottra szólított fel,

majd a szövetség igazgatósági tagjairól is kirakott egy képet, amit az alábbi sokat mondó hozzászólással látott el: „Ki fél tőlük?"

Érdemes felidézni, hogy tavaly a Magyar Nemzet éppen Gerald Knaus személyében azonosította azt a személyt, aki migrációs kérdésekben a hazánk elleni lejárató akciók irányítójaként, illetve végrehajtójaként bukkant fel. A Magyar Nemzet ezt követően 2020 szeptemberében cikksorozatban számolt be a European Stability Initiative (ESI) elnökének ténykedéséről. Knaus a cikksorozatot követően interjút adott a Magyar Narancsnak, ám a Magyar Nemzetben megjelent információkkal nem szembesítették. A balliberális hetilap azzal magyarázkodott, hogy az interjút még a Magyar Nemzetben megjelent tényfeltáró összeállítás előtt vették fel.

Egy valami egészen biztosan megállapítható:

a Soros álciviljei által Magyarország ellen indított kampány kísértetiesen hasonlít arra, amikor hazánkat az illegális migráció elutasítása miatt támadták, „egész véletlenül" pontosan ugyanezek a szervezetek, „szintén véletlenül" Gerald Knaus vezénylete alatt.

Az alábbiakban bemutatjuk, hogy melyek ezek a Soros-szervezetek.

Amnesty International

Az Amnesty International Magyarország június 18-án a magyar-szlovák határon helyezett ki olyan táblákat, amelyen áthúzták az „LMBTQI Szabadság Zónája" háromnyelvű (magyar, angol, orosz) feliratot.

Az Amnesty International azért is lőtt ezzel öngólt, mert Szlovákiában, Magyarországgal ellentétben, nem ismerik el az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát sem, de erre a Soros-szervezet jelenlévő képviselői egy szót sem pazaroltak, ami arra enged következtetni, hogy a céljuk csak és kizárólag Magyarország támadása a spekuláns megbízásából.

Forrás: Amnesty International Magyarország/Facebook

Az Amnesty International Magyarország közösségi oldalai tele vannak genderpropagandával.

Természetesen készültek a müncheni magyar-német meccsre is két migránsbarát propagandaanyag publikálása között.

Civil Liberties Union for Europe

A Civil Liberties Union for Europe honlapján, a „képzés" rovatban Israel Butler és Valentin Toth tollából jelent meg egy írás, „Aktivisták: hogy ne beszéljetek a mérgező törvényekről" címmel. Valentin Toth a budapesti ELTE hallgatójaként diplomázott, és korábban – egyebek közt – digitális újságírással foglalkozott. A június 18-ai írás fő mondanivalója az, hogy

a pedofilellenes törvény elnevezés használatával hibáztak az ezt támadó erők.

Éppen ezért a szerzők azt tanácsolták az újságíróknak, hogy „meg kell állniuk egy pillanatra, és végiggondolniuk azokat a szavakat, amelyeket a beszámolóikban és a kampányaikban használnak." Ezek után - láss csodát - hvg.hu múlt hétfőn „homofóbtörvényként" kezdte emlegetni a jogszabályt, 26 óra leforgása alatt 9 cikkben említve ezt a kifejezést, majd más baloldali propagandalapok is elkezdték követni.

A Civil Liberties Union for Europe közösségi oldalai egyébként tele vannak a magyar pedofilellenes törvény ellen uszító tartalmakkal.

TASZ

Magától értetődően a Civil Liberties Union for Europe magyarországi tagszervezete, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ ) is tiltakozott a pedofiltörvény ellen.

Human Rights Watch

A Human Rights Watch is kivette részét a Magyarország ellen a gyermekvédelmi és pedofilellenes törvény kapcsán indított nemzetközi fake news-kampányból.

Magyar Helsinki Bizottság

Nem maradhatott ki a sorból a Magyar Helsinki Bizottság sem, amely már a kezdetektől álhíreket terjesztett a pedofiltörvényről.

Forrás: Magyar Helsinki Bizottság/Facebook

Háttér Társaság

A Háttér Társaság hosszú évek óta Soros György pénzéből működik. Vezetőjük, Dombos Tamás LMBTQ-aktivista – a hvg.hu beszámolója szerint – a pedofilellenes törvényt homofób törvénynek hazudta.

Forrás: Háttér Társaság/Facebook

Természetesen tüntetésre is biztatták az LMBTQ-aktivista híveiket.

A fentiek jól mutatják, hogy megint ugyanaz zajlik, mint amikor Magyarország megállította az illegális migránsáradatot: a Soros-birodalom azonnal egyszerre mozdult meg és próbálta támadni hazánkat. Akkor is jelentős lobbierőt vetettek be Brüsszelben, és most is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!