Az előző napon lopott ruhákban ment vissza két tolvaj ugyanabba az üzletbe - Videó

Vágólapra másolva!
Az ügyészség lopás, illetve garázdaság miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel szemben, aki két egymást követő napon loptak ugyanabból a tatabányai üzletből, majd a második lopást követően a férfi összeverekedett az üzlet tulajdonosával, aki felismerte a férfin az előző napon lopott pulóvert, és számonkérte rajta.
Vágólapra másolva!

A férfi és a nő február 2-án 44.310 forintnyi értékben

ruhákat loptak egy tatabányai üzletből úgy, hogy az áruvédelmi eszközöket letépték, a lopott árut a saját ruháik alá vették, aztán elmentek.

A tolvajok

másnap újra visszatértek a ruhásboltba, ám közben az előző napon lopott ruhákat viselték. Az elkövetők az előző napi módszerrel 12.270 forint értékű ruhát loptak, ám az üzlet tulajdonosa tetten érte őket,

ezért az aznap lopott ruhát a tolvajok visszaadták, illetve a tulajdonos visszavette tőlük.

Ezután a tulajdonos nő

észrevette, hogy a férfi az előző nap lopott ruhát viseli, ezért vissza akarta venni tőle. A férfi ekkor ellökte magától, és verekedni kezdtek,

miközben a férfi a kijárat felé hátrált. A férfi többször ellökte magától a nőt, majd az áruház ajtaja előtt a földre lökte, ami miatt a fal melletti árucikkeknek ütközött, majd a földre esett.

Az ügyészség a vádiratban közmunka kiszabását javasolta.