Iszonyatos állapotban van a józsefvárosi közbiztonság

Vágólapra másolva!
Pocsék lett az elmúlt időszakban a közbiztonság, egyre több az utcai balhé Józsefvárosban – kommentálta a Metropolnak Sára Botond volt polgármester azt a videót, amit a napokban juttattak el hozzá. A kormánypárti politikus szerint Pikó András, Momentum-közeli polgármester a felelős ezért, szerinte a baloldali politikus nem támogatja a rendőrséget.
Vágólapra másolva!

"A budapesti kormánymegbízott elmondása szerint "amióta a baloldal vezeti a várost, egyre többen panaszkodnak arra, hogy félnek az utcán". Sára Botond azt is elárulta a lapnak, hogy sok panasz érkezik hozzá amiatt, hogy az utcákon lévő mocsok mellett az agresszív jelenetek száma is nő. "A kerületiek nem szívesen sétálnak végig az utcákon, de még a szomszéd házba sem mennek át esténként bizonyos helyeken" - tette hozzá.

Forrás: Metropol

Rengetegen látták azt a videót, amit egy ablakból vettek fel: egy idősebb, bottal járó férfi az iratait és kulcscsomóját próbálta védeni a támadójától. A zaklató alak keresett valamit az idős embernél, aki megígérte neki, hogy jelentkezik majd, ha az meglesz neki. A következő párbeszéd hangzott el közöttük:

  • „Hagyjál már! Add vissza az irataimat! Rendőr! Add vissza! Hagyjál békén, ne! Rendőr!" – kiabálja a botos öreg.
  • „Ülj le!" – parancsol rá a támadó.
  • „Majd leülök! Na, Isten áldjon meg! Majd ha lesz, akkor szólok!" – válaszolja az idős férfi.
  • „Majd ha... lesz. Isten áldjon! Ülj le a p...ba!" – ordít rá a támadó.
  • „Hagyjál békén!" – kiabálja vissza az idős ember.

A videót itt nézheti meg.

"A baloldal mindenkire ráhagy mindent. Azt csinálhatsz, amit akarsz. Ez a politikájuk, egyébként Karácsony Gergely ugyanezt teszi Budapesttel. Emiatt nincs igazodási pont, és ez az óriási szemléletbeli különbség idézte elő a változást Józsefvárosban is. A hozzáállásuk sok olyan embert felbátorított, akiket mi korábban kiszorítottunk a kerületből. Most tudják, hogy senki nem fogja számonkérni őket. Például korábban elmenekült drogkereskedők tértek vissza, közterületen randalíroznak a szenvedélybetegek és a hajléktalanok. A kínálat pedig oda megy, ahol a kereslet van"
– hangsúlyozta a kormánymegbízott.

"Pikó betartja választási ígéretét, abban nem szerepelt a jó közbiztonság. Első dolga volt, hogy hatályon kívül helyezte azokat a közbiztonsággal kapcsolatos rendelkezéseket, amelyeket egy lakossági konzultáció alapján hoztunk meg korábban. Ez a döntése azt jelenti, hogy neki nem fontos kérdés a közbiztonság, inkább harmadlagos témaként kezeli azt. Igaz, nem is ígértek soha jó közbiztonságot, ezt be is tartják" – hangsúlyozta Józsefváros korábbi polgármestere.

Pikó András alatt sokat romlott a közbiztonság Józsefvárosban Forrás: Facebook/Pikó András

„A rendteremtés csak közös akarattal megy. Együtt kell működnie a lakosságnak, a rendőrségnek és az önkormányzatnak. Mi ezt tettük és látható volt a pozitív eredmény: a józsefvárosiak elmondták a problémáikat, a testületünk például társasházikamerarendszer-fejlesztést indított, a Világos kapualjak pályázatunkkal pedig felújították a társasházi kapukat és világítást szereltek be, ezáltal felszámoltuk a sötét kapualjakban való vizelés és egyéb más... jelenséget. Mi mindent megtettünk, hogy a rendőr számára szolgálati lakásokat biztosítsunk. Rendőrházat is építettünk. Így kedvezőbbé vált számukra a szolgálat vállalása, bevonzottuk őket a kerületbe. Ezt hívom én együttműködésnek." - emelte ki a kormánypárti politikus.

„Pikó viszont elutasított minden társasházi térfigyelő pályázatot. Nem támogatja a rendőrséget, így a kapitánynak is nehezebb a rendőröket Józsefvárosba csábítani szolgálatra. Nincs kézben tartva a közterület-felügyelet, alig láthatóak az utcákon, de felszámolták a polgárőrséget is. Még párbeszéd sincs az önkormányzat és az említett szervek között" - mondta el a Metropolnak Sára Botond.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!