Diáktársai vakítottak meg egy középiskolás fiút Szegeden

fiú bántalmazás iskola Egy iskolai megfélemlítés, melyben az áldozat majdnem öngyilkos lett
Vágólapra másolva!
Nem látott más kiutat az iskolai zaklatások elől, ezért felakasztotta magát a 16 éves gimnazista, Tisza Gábor. Gyászoló édesanyja soha nem tud megbocsátani fia zaklatóinak, de úgy gondolja, az sem a családján, sem Gáboron nem segít, ha jogi útra terelné az ügyet. Annak a fiúnak az édesanyja viszont másképp látja, aki iskolatársai támadásai miatt vakult meg és vált paranoid skizofrénné. A márciusban lezárult, hat évig húzódó eljárásról a Blikknek mesélt a család. 
Vágólapra másolva!

Ahogy írtuk, Tisza Gábor öngyilkosságához az iskolai erőszak vezethetett. Osztálytársainak ugyanis nagy része benne volt az ő csúfolásában, még a lányok sem kímélték.

Ő pedig csak némán tűrte, amikor "homárfejűnek", "hülye gyereknek" nevezték, sőt, ennél cifrább jelzőket is a fejéhez vágtak és csúnyán beszéltek vele.

Amikor otthon néha-néha szóba került a barátnő téma, a gyerek szó szerint elsírta magát.

Per nem lesz, de bocsánat sem

Édesanyja úgy látja, sem a családján, sem a fián nem segítene, ha jogi útra terelné az ügyet.

– mondta Lovas Edina.

Nem lehet annyiban hagyni!

Gábor édesanyjával ellentétben az az asszony, akinek a fiát az osztálytársai vakították meg, fontosnak tartja,

hogy a szülők ne hagyják annyiban, ha gyermeküket iskolai zaklatás éri.

Annak ellenére gondolja így, hogy szerinte az igazságszolgáltatás még nincs felkészülve az ilyen ügyekre, amelyből az egyik éppen az ő fiáé.

A mártélyi családban három gyerek él. A középsőnek, Gergőnek tanulászavara van és sajátos nevelési igényei. Az ő gondjai is a középiskolában kezdődtek, amikor egy speciális, tanulási és magatartásgondokkal küzdő gyerekek számára létrehozott, szegedi tehetséggondozó intézménybe került.

Itt támadták meg a diáktársai.

- mondta Lovász Gyöngyi a Blikknek.

2010-ben a fiú fejére támadtak a társai.

A szemébe fenyőtobozt dobtak, aztán vonalzóval a szemébe csaptak és fel akarták gyújtani a ruháját.

A toboztól levált a retinája, és mivel nem jutott időben orvosi segítséghez, 90 százalékos látáskárosodást szenvedett.

Amikor a szülei az iskolához fordultak, azt a választ kapták, hogy tegyenek ők feljelentést, mert az oktatási intézmény dolgozóiként ők nem segíthetnek, tehát feljelentést sem fognak tenni. A család nem késlekedett, a rendőrségre ment. Bár hat évig tartott, amíg a bíró kimondta, végül az áldozatnak adtak igazat, a ma már 18 évnél idősebb zaklatókat pénzbírságra és közmunkára ítélték. A bíró enyhítő körülménynek értékelte, hogy a bűncselekmény elkövetésekor a támadók gyerekek voltak.

Ezért lett ennyire enyhe az ítélet.

- mondta, majd arról beszélt, hogy az iskolának és a két fiatal támadónak négymillió forintot kell fizetniük kártérítésként.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

- tette hozzá az asszony, aki nincs egyedül a történetével. Számtalan iskolai erőszakot átélő áldozat van, akik jogosak lennének az igazságszolgáltatásra.

- mondta Muhari Melinda, aki a férjével közösen úgy döntött, létrehoz egy egyesületet a hozzájuk csatlakozókkal, hogy országosan lépjenek fel az iskolai bántalmazások ellen.

Induljon el a kommunikáció, előzzék meg a bajt!

- közölte az asszony, aki elárulta, hogy a lányát kővel dobálták meg és kavicsot etettek vele, és át kellett íratnunk egy másik iskolába, ahol az igazgató csírájában elfojtotta az ilyen iskolai zaklatásokat.

A kezdeményezéssel egyébként azt mindenképpen szeretnék elérni, hogy beszélgessenek a diákok és tanárok az iskolai verbális és fizikai erőszakról, és ezzel előzzék meg a bajt.