Személyiségzavar, mentális problémák és bosszúvágy is állhat a családirtás hátterében

Makai Gábor

Az egyik leggyakoribb, családon belül elkövetett bűnözési forma a családirtás, amikor a család egyik tagja több rokonával végez egyszerre, majd legtöbbször öngyilkos lesz. A dunakeszi tragédia apropóján dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta beszélt az Origónak a családirtókról és arról is, hogyan lehet feldolgozni, ha valaki túléli a családja lemészárlását.

Sírva könyörgött volt férjének az az asszony, akit tegnap este lőttek le Dunakeszin. Aztán a helyiek lövéseket hallottak, és néma csend támadt. Majd újabb és újabb lövések dördültek. Egy férfi az egész családjával végzett. Lelőtte a volt feleségét, az anyósát és a saját kisfiát is, akivel információink szerint az egész hétvégét együtt töltötte. Már majdnem rátörte az ajtót a TEK, amikor fejbe lőtte magát, vagyis végül öngyilkos lett. Nem ez volt az első családirtás Magyarországon. A legbrutálisabb, ilyen típusú gyilkosságok történetét ebben a cikkünkben olvashatja.

Az esettel kapcsolatban felkerestük dr. Makai Gábort, hogy megtudjuk, mi vezethet egy embert ilyesmire. Azt mondja, mindenképpen érdemes tisztázni az okokat, előzményeket, mert a családirtóknak négy típusa van. Vannak olyanok, akik

súlyos mentális zavarban, elmebetegségben, például skizofréniában szenvednek.

Fontos megjegyezni, hogy ők alapvetően nem rosszindulatú emberek, a tettükben nincs szándékosság, képtelenek felmérni azok súlyát, következményét. A cselekmény idején nem beszámíthatóak, ön- és közveszélyesek. Téveszméik, hallucinációik késztetik őket a gyilkosság, illetve öngyilkosság elkövetésére"

- fejti ki dr. Makai Gábor.

Makai Gábor Fotó: Mudra László - Origo

A családirtók másik nagy csoportjába a súlyos személyiségzavarral együtt élő emberek tartoznak. Nekik a leggyakoribb esetben impulzus kontrollzavaruk van, antiszociális személyiségűek.

Ezek az emberek beszámíthatóak a gyilkosság elkövetésekor, tehát büntetendők. Ebben az esetben arról van szó, hogy egyszerűen nem bírják fékezni a dühüket, és a végzetes lépésektől sem riadnak vissza. Az antiszociális személyiségzavarral együtt élőkből pedig hiányzik bármiféle empátia, érzelmileg nem úgy működnek, mint az átlagemberek, nincs helyes értékítéletük, képtelenek átlátni, hogy mi az, ami helyes, erkölcsös, elfogadható viselkedés, és mi az, ami egyáltalán nem

- mondja a szakember.

Ugyanakkor a családirtók között van olyan is,

aki sem mentális, sem személyiségzavarban nem szenved, mindössze egy egyszeri kontrollvesztés, hirtelen felindulás vezet náluk ahhoz,

hogy a családtagjaik és maguk ellen forduljanak.

Ha valaki megtudja, hogy megcsalja őt a párja, előfordul, hogy a düh és a bosszúvágy annyira elködösíti az agyát, hogy az adott pillanatban képtelen helyesen, reálisan gondolkodni, cselekedni. Még abban az esetben is, ha korábban soha nem történt vele ilyesmi, és azután sem fog"

- teszi hozzá a klinikai szakpszichológus.

A családirtás negyedik, speciális típusa az úgynevezett kiterjesztett öngyilkosság,

amikor egy - általában mély depresszióban szenvedő - ember úgy érzi, hogy teljesen kilátástalan, megoldhatatlan az élete, ezért az öngyilkosságba menekül, de mivel félti a gyerekeit attól, hogy mi lesz velük nélküle, "védelmezésképpen" őket is megöli, hogy ne kelljen magukra maradniuk.

A családirtások során

előfordul, hogy egy-egy kiszemelt áldozatnak valahogy sikerül túlélnie a támadást. Neki valahogy fel kell dolgoznia szerettei elvesztését,

ami a szakember szerint nehéz, sőt, sokszor életre szóló feladat, de nem lehetetlen. Ez esetben a szakember a gyors és hatékony szakmai segítségben látja a megoldást.

Minél korábban megtörténik a terápia, annál nagyobb az esély a lelki gyógyulásra, a gyász feldolgozására. Ilyenkor a szakmai beavatkozás segíthet az érintetteknek abban, hogy a trauma a múlt részévé váljon számukra, és újra képesek legyenek a jelenben élni, nyitni a külvilág felé"

- magyarázza, majd arról beszél, hogy

a családtagok számára szinte lehetetlen felkészülni egy családirtó támadására,

mert azok, akik hozzászoknak a veszekedésekhez, hangulatingadozásokhoz, nem feltétlenül ismerik fel, ha valamelyikből nagyon-nagy baj lehet.

Ha az ember rendszeresen ebben él, megszokja, hogy párja, gyereke, apja-anyja időnként agresszív és ideges, és könnyen ráfogja a frontra vagy a munkahelyi stresszre, fel sem merül benne olyasmi, hogy képes lenne megölni őket

- mondja, majd azt is hozzáteszi, hogy a szakemberek, kívülállók viszont gyakrabban felfigyelnek még az apróbb jelekre is, ugyanis ők nem találkoznak mindennap a potenciális családirtóval. Egy antiszociális személyiségzavarban szenvedő embernél azonban még ők sem mindig tudják megállapítani, hogy mire készül. Az ilyen emberek fegyvere ugyanis a legtöbb esetben a leplezés, a higgadtság. Próbálnak minél érzelemmentesebben viselkedni, hogy senkise vegyen rajtuk észre semmit, azt pedig végképp nem, hogy mire készülnek.