Műtüdővel gyógyult fel a koronavírusos kismama, elhagyhatta a Semmelweis Egyetem klinikáját

műtüdő, koronavírus, Semmelweis Egyetem
Vágólapra másolva!
Hetven napig feküdt kórházban az a 34 éves koronavírusos kismama, akinél tavaly november 11-én diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést. A betegség szövődményei miatt sürgősségi császármetszést kellett végrehajtani, és többször is meg kellett műteni. Az úgynevezett „műtüdő"-, vagyis ECMO-kezelés is sikerrel zárult, a kismama hazamehetett a családjához.
Vágólapra másolva!

A Semmelweis Egyetem közleményben idézte fel a fiatalasszony, Szilvia betegségének körülményeit. A kismama állapotáról korábban az Origo is beszámolt.

Mint írják, az asszonyt tavaly novemberben szállították át a hatvani kórházból a Semmelweis Egyetemre

koronavírus okozta súlyos tüdőgyulladás és a magzat életét is veszélyeztető oxigénhiányos állapot miatt.

Az egyetemen azonnali, sürgősségi császármetszést hajtottak végre nála.

Hozzátették, hogy a Szilvia általános állapota a műtétet követően stabilizálódott, és idővel meg lehetett szüntetni

a gépi lélegeztetést, de alig egy nap alatt ismételten el kellett indítani.

Félő volt, a kismama globális légzészavarát nem sikerült stabilizálni, így fennállt a veszélye, hogy rövid idő alatt kritikus oxigénhiányos állapot alakulhat ki nála.

Ez volt Közép-Európában az első sikeres „műtüdőkezelés" koronavírus okozta tüdőgyulladás terápiája során Forrás: Semmelweis Egyetem

Az orvoscsoport ekkor döntött úgy, hogy megkezdik az ún. ECMO-kezelést, vagyis egy, a betegágy mellett elhelyezett „műtüdő" segítségével helyettesítették a kismama tüdőkapacitásának jelentős részét - írják.

Szilvia állapotát az ECMO programnak és a komplex intenzív terápiás ellátásnak köszönhetően sikerült stabilizálni, míg január 8-tól már a gépi lélegeztetésre sem volt szüksége. Szilvia izomereje, általános állapota, közérzete folyamatosan javult, de teljes felépülésére még várni kell.

Az egyetem kiemelte, tudomásuk szerint

ez volt Közép-Európában az első sikeres „műtüdőkezelés" COVID-19 okozta tüdőgyulladás terápiája során.

Nemzetközi statisztikák szerint is ritka, hogy várandósoknál ilyen súlyos lefolyása legyen a koronavírus-fertőzésnek, a betegség európai és amerikai megjelenése óta alig néhány esetet regisztráltak csak.