Megjelent a koronavírus-vakcina beszerzéséről szóló rendelet

Vágólapra másolva!
Megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amely a biztonságos veszélyhelyzeti gyógyszerellátáshoz szükséges egyes intézkedésekről szól.
Vágólapra másolva!

A rendelet szerint

A gyógyszerészeti államigazgatási szerv különös méltánylást érdemlő betegellátási érdekből,
a koronavírus feltételezett vagy igazolt terjedésének megakadályozása érdekében az állami egészségügyi tartalék kezeléséért felelős szerv kérelmére engedélyezi
a) EGT-megállapodásban részes államban,
b) Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságában vagy
c) legalább három – köztük legalább egy európai uniós vagy európai uniós tagjelölt – államban
a betegek számára hozzáférhetővé tett, illetve alkalmazásra engedélyezett gyógyszer behozatalát, a betegek számára történő hozzáférhetővé tételét, illetve alkalmazását,

(2) Az (1) bekezdés alapján abban esetben kerülhet sor az engedély kiadására, ha a gyógyszert legalább egymillió személynél már alkalmazták. Ezen feltétel teljesülését a külpolitikáért felelős miniszter állapítja meg.

(3) A gyógyszerészeti államigazgatási szerv az (1) és (2) bekezdés szerinti engedélyt az adott államban kiadott engedély alapulvételével vagy annak elismerése útján is kiadhatja.
(4) Az (1)–(3) bekezdés szerint kiadott engedély alapján behozott gyógyszer alkalmazásához a Kormány rendeletében további feltételeket állapíthat meg.

A rendelet az AstraZeneca és a Szputnyik V mellett a Sinopharm engedélyezését is lehetővé teszi.

– jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.