Az új amerikai adminisztráció jóval közelebb áll a magyar ellenzékhez

Vágólapra másolva!
Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az amerikai elnökválasztásról, a volt és a jelenlegi elnökről.
Vágólapra másolva!

Az elemző az amerikai belpolitikai helyzet kapcsán arról beszélt,hogy a volt elnök ellen indított impeachment eljárás,ami egyébként sikertelen volt, az a jelenlegi elnöknek sem kedvező, ahogy például az alelnökének sem, aki a jelenlegi számítások szerint lesz a demokraták következő elnökjelöltje. Már azért is, mert a sikertelen eljárással a volt elnök, Donald Trump, amennyiben ő maga és a Republikánus Párt is így akarja, 2024-ben megerősödve indulhat újra az elnöki címért.

A volt elnöknek a héten lesz az első nyilvános politikai szereplése, egy online nagygyűlés keretében. Sokak szerint itt kezdi meg majd előkészíteni a terepet a 2024-es újraindulásához. Teheti ezt azért is, mert a kutatások szerint még mindig egy igen meghatározó tényezője a republikánusoknak Trump, akit nagyon nehéz megkerülni, még akkor is, ha az impeachment eljárás során, mind kongresszusi képviselők, mind szenátorok is voltak a republikánusoknál, akik Trump ellen szavaztak. Ez egyébként azt mutatja, hogy már látszik a Republikánus Párt valamilyen megosztottsága is.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.