Így küzdenek a koronavírus-járvánnyal szemben a Dél-pesti Centrumkórházban - videó

Budapest, 2020. március 25. Mentőautó 2020. március 25-én a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Kórházánál, ahol koronavírussal fertőzött betegeket ápolnak. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Dél-pesti Centrumkórházban tett látogatást, minderről pedig egy videót is közzétett Facebook-oldalán. 
Vágólapra másolva!

A Dél-pesti Centrumkórház egy éve a járvánnyal szembeni védekezés első vonalában van. Kásler Miklós elmondta, a Szent László Kórház felkeresésekor nagyon jó benyomásokat kapott.

- mondta a miniszter.

A videóból az is kiderül, hogy az intézmény munkatársai végig részt vettek a klinikai kutatásokban,
számos eredményt értek el. A miniszter továbbá kijelentette, hogy egy éve az év minden napján, rendkívül nehéz körülmények között dolgoznak.

A kórházi kapacitások nem merültek ki a mostani harmadik hullám legnehezebb időszakában sem

- hangsúlyozta Kásler Miklós.

Ez az igazi garancia arra, hogy a harmadik hullám legnehezebb részén is túljussunk, ebben az intézményben is, és a magyar egészségügy egészében is - zárta bejegyzését a miniszter.