Egy banda több milliónyi adót csalt el

Vágólapra másolva!
Az ügyészség vádat emelt egy bűnbanda ellen, amelynek tagjai évek alatt több mint 200 millió forintnyi adót csaltak el hamis számlákkal.
Vágólapra másolva!

A vád szerint az adócsalást három ember tette lehetővé, akit a banda két tagja vett rá, hogy névlegesen vállaljanak ügyvezetői tisztséget hamis számlákat kiadó cégekben.

A számlagyár úgy működött, hogy a banda két tagja irányítása alatt működő számlakiadó cégek kiállítottak hamisan

594 darab, 1 milliárd 235 millió forint végösszegű, 262 millió forint ÁFA tartalmú számlát, amit a banda vezetője beállított a saját cége könyvelésébe és benne voltak a havi ÁFA bevallásokban.

A vezető minden esetben átutalta a fiktív számlák értékét a számlakiadó cégeknek, hogy így leplezze a csalást az adóhivatal előtt.

A cégeket valójában irányító bandatagok valamint a néveleges vezetők készpénzben felvették az átutalt pénzt, amit később visszaküldtek a vezetőnek.

A banda ellen az ügyészség bűnszervezet tagjaként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat.