A néhány perce véget ért sajtótájékoztatón a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Hajdu János  elmondta, hogy mik vezettek a tegnapi kecskeméti elfogáshoz. Sok dolgot még a nyomozás érdekében nem osztottak meg, de a következő napokban erre is sor kerül.

"A Felderítési igazgatóság hetek óta dolgozott az ügyön, ennek eredményeként megállapították, hogy a 21 éves férfi olyan internetes oldalakon chatel, amelyek az Iszlám Államhoz köthetőek - mondta Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ igazgatója.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ igazgatójaFotó: Polyák Attila - Origo

Az igazgató által említett oldalakon a belépés szigorú rendben történik, ezeken nem tud akárki chatelni.

A többhetes nyomozás alatt megállapították, hogy a férfi valóban magyar állampolgár, és Magyarországról küldi az üzeneteket. Olyan beszélgetésekben vett részt, ahol ellenséges ideológiát valló, kimondottan dzsihadista propagandát követő emberek vettek részt, terrortámadásokra való felkészülésről, a hozzá szükséges eszközökről és módszerekről beszéltek.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A 21 éves férfi azt vállalta ezekben, hogy csőbombát készít és azt Magyarországon, egy tömegrendezvényen használja majd fel. Budapesten vagy más magyar területen 

- mondja Hajdu János.

Hogy pontosan milyen rendezvényre időzítette volna a támadást, egyelőre nem tudni. Az internetes beszélgetésben olyanokról is szó volt több alkalommal, amikor „raming" vagyis tömegbe belefutó támadásokat terveztek.

"A 21 éves férfi határozottan állította ezekben, hogy egy ilyet szeretne elkövetni. Tehát két merényletre is készült, egy robbantásosra és egy olyanra, ahol a tömegbe hajt. A felderítés jelenlegi szakaszában annyi információt szereztek meg, hogy megtették a feljelentést - tette hozzá a szakember.

A férfiról Hajdu János elmondta, hogy 21 éves, egy fővárosi egyetemre jár, teljesen átlagos magyar fiatal, aki megfelelő körülmények között szocializálódott.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mikor radikalizálódott. Áttért a muszlim hitre és dzsihadistának vallja magát. Azt is elmondta, hogy valószínűsíthetően tett már bizonyos előkészületeket a csőbomba készítéséhez. 

Különböző eszközöket szerzett be, amelyek ehhez köthetőek. Pontos időpontot a támadásról nem mondtak, csak annyit, hogy a közeljövőben lehetett volna számítani rá.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Egyelőre nem tudni, hogy a férfinek vannak-e társai, ezt még vizsgálják.