Pedofilellenes törvény: megtiltják, hogy 18 éven aluliak szexuális tartalmakhoz jussanak

Vágólapra másolva!
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője nyújtotta be a parlamentnek a pedofilellenes törvényjavaslatot. Azt mondta, hogy nem engedik, hogy a pedofilok elrejtőzhessenek. Az Origo információi szerint egy módosítójavaslattal bővül a törvénytervezet.
Vágólapra másolva!

Úgy tudjuk tehát, hogy a pedofilellenes törvényjavaslat egy, a gyermekek védelmét erősítő módosítással bővül.

Szakemberek szerint ugyanis napjaink úgynevezett digitális világában a gyerekek egészséges lelki fejlődését a könnyen elérhető szexuális tartalmak veszélyeztetik leginkább. Úgy tudjuk, hogy a javaslat célja, hogy megtiltsa az ilyen tartalmak 18 év alattiakhoz való eljutását.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, a múlt héten a parlamentben előterjesztői felszólalásában úgy fogalmazott: a gyermekek védelmében „elmentek a falig" a pedofil bűnelkövetők elleni szankciókkal. Megjegyezte: bár az új büntető törvénykönyvnek köszönhetően folyamatosan csökken a szexuális bűncselekmények száma, a gyermekek sérelmére elkövetett pedofil bűncselekmények kismértékben nőttek.

A törvényjavaslatot ismertetve hangsúlyozta: a pedofilok nem rejtőzhetnek el, ezért létrehoznak egy kereshető nyilvántartást, amelyhez hasonló működik például Lengyelországban, és nem ellentétes az uniós joggal.