Vádat emelt az ügyészség az ellen a soproni férfi ellen, aki tavaly fel akarta gyújtani közös albérletüket, miután a barátnője elhagyta.

Egy 31 éves férfi tavaly nyáron költözött egy sporoni albérletbe az élettársával.Kapcsolatuk idővel megromlott, és amikor a párja véget akart vetni neki, a férfi azzal fenyegette, hogy fel fogja gyújtani közös otthonukat.

Egy szeptemberi napon a részeg férfi egyedül volt otthon. 

Meggyújtotta a szekrényen lévő műanyag virágcsokrot, a tűz pedig átterjedt a polcon lévő nejlontáskákra, és füstölőre is.

Aztán elment otthonról, de a lépcsőházból még telefonált a nőnek.

Azt mondta:Megtettem, felgyújtottam.

illusztrációFotó: Szabó Gábor - Origo

A szomszédok vették észre a lakásból kiáradó fekete füstöt. Ők riasztották a tűzoltókat és a férfit is megállították, aki erre visszatért a füsttel telt lakásba. Úgy tett, mint aki megpróbálja megfékezni a lángokat, majd megint elment. Végül a tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a tüzet.

A férfi később kifestette a lakást, és a tűzoltók behatolásával keletkezett 10 ezer forintos rongálási kárt is megtérítette a tulajdonosnak.

A férfit közveszélyokozás kísérletével vádolja az ügyészség, amiért akár nyolc év börtön is kiszabható vele szemben.

Az ügyben kapuvári rendőrök nyomoztak, míg a döntés a Győri Járásbíróság kezében van.