Az eddigieknél nagyobb szabású békemenet megszervezésén dolgozik a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány. Csizmadia László elnök szerint Brüsszel egyfajta „saját demokrácia" létrehozására törekszik, amelynek gátat kell szabni. Az október 23-i eseménynek többek között ez is az egyik célja
- írja a Magyar Nemzet.

Szerettek volna találkozni a LIBE-bizottság küldöttjeivel Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) képviselői is, ám a brüsszeli testület, amely azért érkezett Magyarországra, hogy a jogállamiság megvalósulását tanulmányozza, illetve hogy mérlegelje egy hazánk ellen indítandó eljárás lehetőségét, nem reagált a kezdeményezésre – mondta el Csizmadia László, a CÖKA elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. 

Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnökefotó: Talán Csaba

Az elnök szerint a bizottság magatartása leképezi a brüsszeli irányítású EU teljes stratégiáját. Úgy fogalmazott, a kettős mércét alkalmazó Nyugat egyfajta „magándemokrácia" kialakításán dolgozik, ami szemben áll a valódi demokrácia gyakorlatával. Sőt véleménye szerint egyfajta birodalmi gyakorlat bevezetése folyik, amit a szovjet uralmat megélt közép-európai országoknak nem nehéz észrevenniük.

Csizmadia László elmondta, a CÖKA ezért is szervez különösen látványos és nagyszabású békemenetet idén október 23-ra. Az elnök korábban egy sajtótájékoztatón az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján megtartandó eseménnyel kapcsolatban üzenetet fogalmazott meg Brüsszelnek és a „hazánkban lébecoló ellenzéknek".

Brüsszelnek címezve arra figyelmeztetett: a magyar jogállamiság a magyar demokrácián nyugszik, és visszautasítják a népfelség elvén ejtett sebeket.

Demokrácia csak ott van, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket saját sorskérdéseikről, úgy élhetik az életüket, ahogy szeretnék – tette hozzá.

A 2018-as békemenetfotó: Talán Csaba

A békemenet az elmúlt években is hatalmas tömegeket mozgatott meg.