Orbán Viktor ígéretet tett a nyugdíjasoknak - videó

Vágólapra másolva!
Új posztot töltött fel a közösségi oldalára a kormányfő.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök a Komárom-Esztergom megyei Kesztölcön járt, ahol a helyiekkel beszélgetve egyebek mellett a nyugdíjprémiumról is szó esett, amelyet a kiváló gazdasági növekedés tesz lehetővé.

A kormányfő megerősítette, írja a Magyar Nemzet, hogy

a nyugdíjasok novemberben nyolcvanezer forint nyugdíjprémiumot fognak kapni.

A februári juttatásokért pedig, hogy az ne kétheti, hanem egyhavi legyen, még egy kicsit küzdenie kell, de „ott lohol a pénzügyminiszter nyakán" - fogalmazott.

Mindenkinek jár a 80 ezer forintos nyugdíjprémium, akkor is, ha nem lenne jogosult a teljes összegre. Az pedig biztos, hogy félhavi 13. havi nyugdíjat meg fognak kapni az arra jogosultak jövő februárban, de már korábban is elhangzott, hogy ha a gazdasági növekedés olyan mértékű lesz, mint amilyet a kormány szeretne, akkor ennél többet is - egyhavit - vissza tudnak majd adni a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjból.